A Phralipe Hódmezővásárhely Cigány Nemzetiségi Önkormányzata Ferenczi Gábort és a Tisza Pártot támogatja

„Mi, mint helyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, fontosnak tartjuk, hogy közösségünk jövője érdekében felelős döntéseket hozzunk, és nyíltan megfogalmazzuk álláspontunkat” – szögezte le a Phralipe Hódmezővásárhely Cigány Nemzetiségi Önkormányzata péntek délutáni Facebook-posztjában.

Meggyőződésünk, hogy változásra van szükség – olyan politikára, amely valódi esélyt, méltóságot és biztonságot nyújt minden ember számára

– fogalmazott a Phralipe Hódmezővásárhely Cigány Nemzetiségi Önkormányzata által kiadott közlemény.

A nemzetiségi önkormányzat képviselői úgy látják, a „jelenlegi társadalmi helyzet különösen súlyosan érinti a roma közösségeket”, ezért a vasárnapi országgyűlési választásokon Dr. Ferenczi Gábort, a Tisza Párt jelöltjét támogatják.

A képviselők pontokba szedték a Fidesz-kormányzat romapolitikájával szemben megfogalmazott kritikáikat:

  • A kormány társadalompolitikai intézkedései kiemelten sújtották a romákat, a korábban megfogalmazott, átfogó oktatási elképzelések nagy hányada nem valósult meg.
  • A roma emberek számára továbbra is nehéz a tisztességesen megfizetett munka elérése, miközben a vendégmunkások betelepítése tovább növeli a bizonytalanságot.
  • A roma gyermekek jelentős része szegregált oktatásban részesül, ami korlátozza továbbtanulási esélyeiket és a fiatalok jövőbeni lehetőségeit.
  • A roma közösségek tagjai sok esetben nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, a több hónapos várólisták és a számukra megfizethetetlen magán egészségügyi szolgáltatások miatt; a krónikus betegségek aránya magasabb, és az átlaghoz képest akár 12 évvel korábban halnak meg.
  • A romló életkörülmények és a lakhatási válság egyre nehezebbé teszik a mindennapokat.
  • A politika gyakran kiszolgáltatott helyzetben tartja és kihasználja a roma közösségeket.

A nemzetiségi önkormányzat képviselői azt is nehezményezték, hogy a kormánypárti roma politikusok nem álltak ki Lázár János romákat sértő megnyilvánulásaival szemben, nem foglaltak állást azzal kapcsolatban sem, hogy a Fidesz elkezdett közeledni a Mi Hazánk Mozgalomhoz, illetve a Bűnvadászok működését sem kritizálták.

Ezzel szemben a vásárhelyi Phralipe képviselői szimpatizálnak a Tisza Pártnak azzal a döntésével, miszerint öt roma származású képviselőnek biztosítanának helyet az Országgyűlésben.

Szociális, egészségügyi, oktatási és gazdasági programjuk kidolgozott és átfogó, amely egyértelműen a roma közösség életszínvonalának javítását és új lehetőségek megteremtését szolgálja

– fogalmaztak a képviselők a Tisza Párt programjáról, és kijelentették, hogy bizalmat szavaznak a pártnak, Dr. Ferenczi Gábor képviselőjelöltnek és a változásnak.

2026-os országgyűlési választásokDr. Ferenczi GáborFideszHódmezővásárhelyPhralipe Hódmezővásárhely Cigány Nemzetiségi ÖnkormányzatTisza PártVásárhelyvásárhelyi hírek