2024 júniusához viszonyítva 4%-kal, 2023 júniusához viszonyítva pedig 1%-kal közlekedtek pontosabban a vonatok, több jelentősebb haváriahelyzet azonban végül az egész hónap menetrendszerűségére negatív hatással volt – tudatta a MÁV szerda reggel.
Az extrém hőség ingadozóbbá tette a közlekedés pontosságát, de a MÁV-csoport járatainak pontossága idén júniusban – már a tanév végét magában foglaló első, „igazi” nyári hónapban – is javulni tudott az előző évekhez képest.
Júniusban így végül a vonatok 3,37%-a, a VOLÁN-járatok 0,39%-a, illetve a HÉV-ek 0,05%-a szenvedett el legalább 20 perces késést – e járataink utasai a késési biztosítás alapján június folyamán már kártérítésben részesültek. 2025. júniusában összesen 114,3 millió forintot fizetett a MÁV Személyszállítási Zrt. az utasoknak késési biztosításként a legalább 20 percet késett vonatokra és autóbuszokra váltott jegyek után – írták.
Az is kiderült, hogy a szegedi vasútvonal menetrendszerűsége – hosszú idő után – ismét elérte a 80%-ot.
