A magyar közélet pusztító hazugságai

A hívők is foglalkozhatnak politikával, de nem a templomban, aki úgy gondolja, hogy nem kell, annak az életét is befolyásolja a politika – jelentette ki Görbicz Tamás lelkész és blogger a Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémia csütörtök esti, a vásárhelyi városházán tartott előadásán, melyen a magyar közélet pusztító hazugságait is végigvette.

A keresztény ember feladata nem az, hogy a templom falai között maradva mondja el a Miatyánkot, hanem hogy kilépjen a világba, és ott képviselje hitét – hangzott el a Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémia csütörtök esti előadásán. A rendezvényen a hit és a politika kapcsolatáról, valamint a közéleti szerepvállalás kérdéseiről esett szó.

Az est bevezetőjében Molnár Róbert, a Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémia titkára hangsúlyozta: a politika akkor válhat jobbá, ha a szeretet is megjelenik benne. Berényi Károly tolmácsolta Márki-Zay Péter köszönetét is, majd bemutatta Görbicz Tamás lelkész és blogger életútját, kiemelve, hogy munkássága túlmutat a hagyományos lelkészi tevékenységen.

Görbicz Tamás, a Budapesti Autonóm Gyülekezet lelkésze előadásában arról beszélt, hogy napjainkban az egyház és a politika kapcsolata egyre szorosabbá, ugyanakkor egyre átláthatatlanabbá válik. Felvetette a kérdést: bűn-e, ha egy hívő ember politizál?

– Ha nem foglalkozunk a politikával, az akkor is hatással lesz ránk. Nagy a képmutatás a pénz, a szexualitás politikához fűződő viszonyáról, de ezekről kínos beszélni. Hogy lehet-e véleménye a lelkésznek a közügyektől? Lehet, és gyakran elvárják a lelkészektől, hogy a társadalmi konfliktusokat „vigyék be” a templom falai közé, miközben a hitélet és a közélet viszonya korántsem egyértelmű – mondta. Görbicz Tamás szerint „pusztító hazugságok” uralják a közbeszédet. Ő maga egy blogbejegyzésében 13-at is felsorolt.

Azt mondta, hogy a menekültválság generálta, hogy az állam keresztényként nevezte magát. – Ha a nemzeti vallásos jobboldal kereszténynek hazudja magát, az nem jó dolog. A brüsszelezést az váltotta ki, hogy az Európai Unió alkotmányából kimaradt a kereszténység. – Ha előítélettel állok valami elé, akkor elkezdem csak azt látni, ami az előítéletem – hívta fel rá a figyelmet.

Azt mondta, hogy a valóságban az intézményesített kereszténység van válságban. Miután az államok szekularizálódnak, az egyházak egyre jelentéktelenebbnek érzik magukat, és valójában a keresztény egyház van válságban.

Azt hangsúlyozta, hogy Európa sosem volt bibliai értelemben keresztény, hiszen nem a jézusi életforma számára a követendő minta.

– Az is hazugság, hogy Európában üldözik a kereszténységet, ahogy azt Bogdányi Gergely (zongoraművész – a szerk.) állítja. Pedig ha ránézek az életére, nem tűnik úgy, mintha üldöznék. Valójában ő üldözi azokat, akik nem úgy gondolkodnak, mint ők. Hazugság, hogy a menekültekkel az Isten büntette a hitet hagyott keresztényeket. Akik ide jönnek menekültként, azok azért jönnek, mert ahonnan érkeztek, azt a helyet csapás érte. Hazugság, hogy a muzulmánok mind terroristák, nőerőszakolók, tán nem is emberek. Beszéltem egy olyan emberrel, aki ezt mondta. Kiderült, Dubajba megy nyaralni, melynek lakói többsége muzulmán. Ha szegény a menekült, akkor veszélyes, ha gazdag, akkor nem. Az is hazugság, hogy a nacionalizmus Isten akarata. Nem azért imádkozunk, hogy az Isten a mi akaratunkat teljesítse. Ha van kozmopolita vallás, az a kereszténység. Isten nem nemzetekben, hanem egyénekben gondolkodik. Nincs nemzeti megváltás, csak egyéni – sorolta.

– Hazugság, hogy a világot titkos háttérhatalom mozgatja, azt a technológia teszi, mely a társadalmi változást hozza magával, de mozgatja a gazdasági ésszerűség is. Hiába van vége a globalizációnak, az emberek ennek sem örülnének, sőt sokak szerint a globalizáció szétverése is a háttérhatalmak munkája.

Azt is állítják, hogy a zsidók mohósága hajtja a kapitalizmust, pedig a kapzsiság emberi tulajdonság. A keresztényeket a zsidó Pál apostol tanította meg adakozni. Az is hazugság, hogy a kereszténységet a szabadkőművesség akarja tönkretenni. Pedig a szabadkőművesség a felvilágosodás „vallása”.

A liberalizmus sem erkölcsi perverzió, a szabadság sem egyenlő az erkölcsi nihillel. A szabadságot úgy állítják be, hogy az liberális szörnyűség, de ha ezek az erők kisebbségbe kerülnek, a szabadság számukra rögtön felértékelődik. Az is hazugság, hogy a homoszexualitás ragályos. A homoszexuálisok nem lesznek heterók, és a heterók sem homoszexuálisok. Velük kapcsolatban a politika az emberek viszolygását használja ki.

Azt is hallani, hogy az Európai Unió az Antikrisztus. Akik ezeket vallják, tévednek, az Antikrisztus eljövetelével a Római Birodalom újjáéledését írja le a Biblia. És ez nem Európában játszódik, de ezzel uszítani lehet az Európai Unió ellen. A lapos föld hülyeség, ahogy az is, hogy a Biblia igaz, a tudomány hamis. A Covid idején mindenki oltásszakértő lett, és az orvosok pedig szerintük tökkelütött hülyék, és nem végzik jól a munkájukat. A csalódottság fordítja el az embereket a tudománytól – sorolta.

Görbicz Tamás egy korábbi tanulmányára utalva több olyan – szerinte téves – állítást sorolt fel, amelyek rombolják a kereszténységet és torzítják a közbeszédet: a politika és a hívőség két különböző dolog, nem érintkezhetnek, mert megosztják a híveket. (Szerinte lehet vele foglalkozni, de időben és térben szét kell választani, mikor és hol.)

A politika hamis vallás, megrontja az igazi hitet. (Nagyon is foglalkozni kell vele, mert az egyháznak apostoli küldetése van.)

Mi van, ha az állam a gonosztevő, és együttműködünk vele? (Magunk is gonosztevőkké válunk.)

Ha bárki azt mondja önöknek, hogy a teokrácia a legjobb a világon, akkor azt mondom, onnan azonnal fusson, meneküljön. A teokráciák eddig fogsággal, katasztrófákkal végződtek. A Bibliában nincs tökéletes államforma, csak jó kormányzás. A nép érdekében születnek a törvények, és azok mindenkire vonatkoznak.

Akkor most politizáljanak a hívek, vagy ne? – tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta: tegye mindenki, ahogy helyesnek érzi. Nem mindegy, hogyan, milyen értékek mentén és milyen stílusban tesszük! Ha foglalkozunk a politikával, ha nem, az foglalkozik velünk. Ahogy a testtel foglalkoznunk kell, úgy a közügyekkel is – hívta fel rá a figyelmet.

Hogy kell-e politizálnia egy hívő embernek, arra az előadó szerint nincs egyetlen helyes válasz: mindenki maga dönthet erről. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem mindegy, milyen értékek mentén és milyen stílusban veszünk részt a közéletben. Azt mondta, ahogyan a testünkkel törődnünk kell, úgy a közügyekkel is – mert ha mi nem foglalkozunk a politikával, az akkor is foglalkozni fog velünk.

Görbicz TamásHódmezővásárhelyKözéleti AkadémiaVásárhelyvásárhelyi hírek