A cikkek megjelenését követően indítványozta az EP-ben Elio Di Rupo szociáldemokrata képviselő, volt belga miniszterelnök egy ad hoc bizottság felállítását, így nem váratlan, hogy kivizsgálják a magyar kémhálózat ügyét – számolt be róla csütörtökön az EUrologus.
Nemrég derült ki, hogy hogyan próbáltak magyar hírszerzők brüsszeli uniós tisztviselőket beszervezni. A hálózat az Információs Hivatal (IH) égisze alatt működött, akkor, amikor Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterként felügyelte a szervezetet még 2018 előtt. Erre mondta azt a héten Lázár, hogy nem emlékszik arra, hogy pontosan mi történt, nem tudja pontosan felidézni, de szerinte ha a magyar hírszerzés meg akarta volna tudni, „hogy akarnak nekünk ártani” Brüsszelben, akkor kitüntetné őket.
Az esetre a belga hatóságok is felfigyeltek, sőt felmerült, hogy érintett lehet-e Várhelyi Olivér akkori magyar nagykövet, jelenlegi uniós biztos. Az Európai Bizottság is felállított egy vizsgálóbizottságot, Ursula von der Leyen elnök pedig már beszélt is Várhelyivel. A magyar biztos azt mondta, nem volt tudomása olyan cselekményekről, amelyekről az oknyomozó újságírók beszámoltak.
Az EUrologus ma arról írt, az Európai Parlament legmagasabb döntéshozó testülete, az Elnökök Értekezlete úgy döntött, hogy napirendre tűzi a tényfeltáró újságírók nemzetközi együttműködése által feltárt magyar kémhálózat ügyét.
Ráadásul ezekkel a hírekkel egyidőben Daniel Freund német zöldpárti képviselő azt állítja, tavaly Magyarországról kémszoftvert akartak telepíteni a számítógépére. Szerinte a magyar kormány állt mögötte, ezért feljelentette Orbán Viktort a németországi Krefeld városának államügyészénél, illetve a kiberbűnözéssel foglalkozó hatóságoknál.