Az MKKP Zöldkutya munkacsoport és Vasárus Gábor geográfus szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a víz a tájban maradjon, és ne elvezessék azt, ami ugyan rövidtávon érthető lenne, hosszú távon azonban több kárt tudna okozni. A borítókép illusztráció.
Arra hívták fel a figyelmet, hogy idei tél különleges és reményt adó pillanatot hozott, ugyanis hosszú évek óta először jelentősebb mennyiségű csapadék hullott hó formájában az Alföldön. Hozzátették, hogy ez a víz nem csupán hó, hanem élet – a talajnak, a növényeknek, az élővilágnak és nekünk, embereknek. Fontos tudni, hogy míg az esőnek csak 10–20%-a szivárog be a talajba, addig hóolvadáskor akár 80% is hasznosulhat. Ilyen értelemben a most olvadó hó aranyat ér, írják.
Rámutattak arra, hogy az Alföld évtizedek óta küzd az aszállyal, amely mára nem rendkívüli állapot, hanem az alaphelyzet. Az elmúlt nyarakon látható volt, írják, mit jelent, amikor a föld kiszárad, a termés elvész, és a természet szenved. Most végre van víz, de rajtunk múlik, hogy megőrizzük-e, hívják fel a figyelmet.
Az a korábbi tapasztalatuk, hogy ilyenkor a belvizeket gyorsan levezetik, hogy néhány héttel később megkezdődhessen a tavaszi ültetés. Ez a gyakorlat meglátásuk szerint rövid távon érthető, de hosszú távon súlyos következményekkel jár. Ha most elvezetik a vizet, májusban minden cseppje hiányozni fog. Az Alföldön az aszály már nem „vis maior”, hanem a táj új alapállapota. A talajvízszint évről évre csökken, a természetes élőhelyek pusztulnak, és a gazdálkodás egyre nehezebb. A vízmegtartás nem luxus, hanem létkérdés.
Ezért arra kérik a vízügyi szervezeteket, az Agrárminisztériumot valamint a gazdálkodókat, hogy a jogszabályi keretek betartása mellett tegyenek meg mindent azért, hogy a víz a tájban maradjon. Használják ki a meglévő tározókat, alakítsanak ki ideiglenes vízvisszatartó megoldásokat, és kerüljék a gyors levezetést, amíg csak lehet.