A kiemelt bűncselekmények helyszíni intézkedéseiről tartottak oktatást

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya szakmai oktatást tartott a kiemelt bűncselekmények helyszínén végrehajtandó helyszínbiztosítási, szemle és elsődleges nyomozási cselekmények egységes és szakszerű végrehajtásáról.

A képzés középpontjában a kiemelt bűncselekmények – különös tekintettel az erőszakos vagyon elleni, valamint az élet és testi épség elleni bűncselekmények – bejelentését követően alkalmazandó rendészeti és bűnügyi eljárásrend állt.

A résztvevők részletes tájékoztatást kaptak a helyszínbiztosítás elsődleges feladatairól, így különösen a terület lezárásáról, az életmentés és a bizonyítékmegőrzés összehangolásáról, a jogosulatlan személyek távoltartásáról, valamint a helyszín integritásának megőrzéséről. Kiemelt hangsúlyt kapott a rendészeti és a bűnügyi szolgálati ágak közötti együttműködés, az információáramlás pontossága és időszerűsége, továbbá a feladat- és felelősségi körök egyértelmű meghatározása.

A rendőrség kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények esetében az intézkedések minden esetben a jogszabályi előírásoknak, valamint a szakmai követelményeknek megfelelően, gyorsan, szakszerűen és összehangoltan történjenek. Az ilyen jellegű képzések hozzájárulnak a magas szintű szakmai felkészültség fenntartásához és a lakosság biztonságérzetének erősítéséhez – számolt be róla a police.hu.

bűncselekményintézkedésoktatásrendőr