A ring szélén katonák állnak, bakancs alatt tompán nyikorog a padló, a levegőben izzadság és koncentráció. Nem bemutató, nem póz. Edzés van. Erdei Zsolt Madár, világbajnok ökölvívó megérkezik, körbenéz, figyel. „Előbb látni akarom, mit tudnak” – mondja később, és ebben benne van minden, amit erről a közös edzésről tudni kell.
A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonáinak szervezett sajtónyilvános ökölvívó edzésén egyszerre van jelen két világ: a profi ringekből ismert Madáré és a szolgálatból érkező Ollé Lászlóé. A közös pont az ökölvívás, de a hangsúly messze nem az ütéseken van.
Ollé László, a Hódökölvívó Klub elnöke, hivatásos katona, hadnagy, az 1. Gránátos Zászlóalj felderítő tisztje, nem körít. „2024 májusában alapítottuk meg a klubot azzal a céllal, hogy Hódmezővásárhelyen magasabb szintre emeljük az ökölvívást, és közben építsük a katonai–civil kapcsolatokat” – mondja. Nem elméletből beszél. Tizenhárom évesen kezdett bokszolni, versenyzett, majd választania kellett sport és civil karrier között. „A hivatásos katonai pályát választottam, de az ökölvívással soha nem szakítottam meg a kapcsolatot.” A szolgálat vitte az ország különböző pontjaira, olykor misszióba is, ő pedig mindenhol edzőtermet keresett. „Amikor csak a szabadidőm engedte, mentem edzeni.”
A klub ma már nem egy szűk közösség, hanem nyitott tér. Ollé László hangsúlyozza: nem csak katonákat várnak. „Három edzésformánk van” – mondja –, „gyerekedzés, versenyzői edzés és felnőtt hobbi edzés.” A gyerekfoglalkozások már az első iskolás kortól indulnak, tizenkét éves korig, ahol a hangsúly nem a küzdelmen, hanem a mozgáson, a fegyelmen és a biztonságos alapokon van. A klub ajtaja nyitva áll civilek előtt is, kortól és nemtől függetlenül, azok számára is, akik csak mozogni, tanulni, fejlődni szeretnének.
A mostani edzés gondolata ebből az szemléletből nőtt ki. Ollé László szerint a katonaság és az ökölvívás egy úton jár. „A harc, a küzdelem mindkettőben benne van” – fogalmaz. – „A katona harcos, és igenis meg tudja állni a helyét a ringben is.” Nem látványos állítás, inkább következetes. A cél az, hogy a sport és a harcos szellem összeérjen: a ringben tanult fegyelem, kitartás és önkontroll visszakerüljön a civil és a katonai életbe is.
Erdei Zsolt nem vitatkozik ezzel, inkább alátámasztja a gyakorlatban. Nem emeli fel a hangját, nem motivációs beszédet tart. Kérdez, javít, magyaráz. „A boksz nem az erőről szól elsősorban, hanem arról, hogy a lábad, a kezed és a gondolataid egyszerre legyenek a helyükön.” Később hozzáteszi: ez az, amit kívülről sokan nem látnak. „Nem attól lesz valaki bokszoló, hogy felhúzunk rá egy kesztyűt.”
Madár számára az ökölvívás tanulási folyamat. Nehéz, lassú, gyakran frusztráló. „De amikor egyszer összeáll, akkor jön az az élmény, ami minden munkát megér.” A katonák figyelnek. Itt nem ellenfelek állnak szemben egymással, hanem saját határok. Ollé László ezt pontosan így látja: „Amikor bokszolsz, nem az ellenfeleddel küzdesz igazán, hanem saját magaddal. Saját magadon akarsz felülkerekedni.”
A klubvezető külön beszél arról is, miért tartja alapvetőnek az ökölvívást a katonák számára. „A közelharcképzés alapja az ökölvívás” – mondja. – „A legegyszerűbb, leghatékonyabb megoldásokra tanít. Két pont között a legrövidebb út az egyenes.” Ez nála nem csak technikai kérdés, hanem gondolkodásmód.
Az edzés végére nem marad nagy mondat, csak fáradt mozdulatok és koncentrált csend. Erdei Zsolt röviden összefoglal: a boksz mindenkinek ajánlható, aki hajlandó dolgozni magán. Ollé László ugyanerre jut a maga oldaláról: sportolóként, edzőként, katonaként. Stresszkezelésről, idegrendszerről, mozgáskoordinációról beszél, de a lényeg egyszerű marad.
Ez az edzés nem egy alkalom volt, hanem találkozási pont. Világbajnok és hivatásos katona, gyerek, hobbi sportoló és katona ugyanazzal a kérdéssel ment haza: mit tanultam ma magamról. A ring válaszolt. Csendben, pontosan.
Köszönet Búz Csaba százados, kommunikációs tisztnek a cikkhez nyújtott segítségért.