„A karácsony nem üzlet, hanem üzenet” – meggyújtották a város adventi koszorúján az első gyertyát

Fénykapun lehet bejutni a Kossuth tér azon részére, ami a karácsonyi vásárnak ad helyet, itt található a város karácsonyfája és a város adventi koszorúja is. Vasárnap délután meggyújtották az első gyertyát és ezzel megnyitották a karácsonyi vásárt.

Márki-Zay Péter polgármester Noé példáján keresztül világította meg a szeretet fontosságát. Elmondta, hogy Noét nyilván mindenki bolondnak tartotta, mert messze a tengertől, a szárazföldön hosszadalmas és fáradtságos munkával hajót épített. Addig nevették ki Noét, amíg meg nem érkezett az özönvíz. Amikor jött az áradás, kiderült, hogy neki volt igaza. Márki-Zay szerint mindannyiunk életében eljön az „özönvíz”. Nem tudhatjuk meddig élünk, és ugyanúgy, ahogy Noét is bolondnak nézte a városa, amíg ő arra készült, ami végül bekövetkezett, úgy nekünk is fel kell készülnünk arra, amiről tudjuk, hogy egyszer eljön. Noé azért építette a bárkát, mert tudta, hogy szüksége lesz rá. A polgármester rávilágított, hogy a mai világban mindenki saját magának gyűjt javakat. „Mindenkinek luxusautó, jacht, magánrepülő, kastély kell. De ezeket nem vihetjük magunkkal.” Úgy fogalmazott, hogy olyan kincseket gyűjtsünk inkább, amelyek felkészítenek arra, hogy majd az örökkévalóságban számot adjunk arról, mit tettünk itt a Földön.

Akkor készülünk jól erre a nagy megmérettetésre, ha szeretjük egymást.

„Még ha bolondnak is néznek, legyünk készek arra, hogy szeretettel forduljunk egymás felé, ne a zsebünket tömjük. Itt Hódmezővásárhelyen négy héten át, vasárnaponként összejövünk: gyermekműsorok vannak, forró csokit vagy forralt bort iszunk, beszélgetünk, találkozunk egymással. Vásárhelyiek a vásárhelyiekkel” – hangsúlyozta, majd kiemelte, fontos, hogy ebben az időszakban külön figyeljünk azokra, akik elesettebbek, magányosak.

A gyertyagyújtáson jelen volt Hódmezővásárhely testvérvárosának, Berecknek polgármestere, Dimény Zoltán, akit Márki-Zay Péter úgy mutatott be, mint annak a településnek a vezetője, akik „azok a hősök voltak évszázadokon át, akik a tatárok, a törökök és az oroszok ellen védték a magyarokat, köztük a vásárhelyieket is.”

Dimény Zoltán megtiszteltetésnek nevezte, hogy itt ünnepelhette a vásárhelyiekkel közösen advent első vasárnapját, és ízes székely tájszólással kívánt „sok szeretetet ezen az ünnepen, tiszta hitet és egyetértést. Adja Jóisten, hogy minden magyar ezt gondolja, minden magyar ezt csinálja, és ezáltal legyen Önöknek egy áldott karácsonyuk”.

Antal Imre, a Szent István Király templom plébánosa mint mindig, most is mélyen elgondolkodtató gondolatokat osztott meg a jelenlévőkkel. Egy hétköznapi példával kezdte beszédét: egy kamion beszorult egy vasúti felüljáró alá. A szakértők hiába próbálkoztak különféle technikai megoldásokkal, semmi nem vezetett eredményre. Végül egy kisfiú jelentkezett egy apró, de lényeges javaslattal: engedjék le a kamion kerekeiből a levegőt.

A példázat frappánsan mutat rá arra, hogy életünkben gyakran épp a legegyszerűbb megoldások maradnak rejtve a szemünk elől. Antal atya rámutatott: mindannyian megtapasztaljuk a „beszorulás” élményét, amikor kapcsolati feszültségek, viták, sértettségek vagy épp saját makacsságunk miatt képtelenné válunk továbblépni. A plébános hangsúlyozta, hogy bár a modern ember folyton küzd, dolgozik és teljesít, az élet mégis gyakran üresnek tűnik. Ennek oka nem a teljesítmény hiánya, hanem a kapcsolataink rendezetlensége, ha nincsenek egészséges emberi kapcsolataink, ha nincs, akihez fordulhatunk, ha a másik embert ellenségként vagy versenytársként látjuk, akkor az élet megakad, elnehezül, sőt: kiürül.

Antal Imre szerint nem a teljesítmény, nem a birtokolt javak, hanem az emberi kapcsolatok adják azt a „gazdagságot”, amelyre valóban szükségünk van. Az advent lényege egy gyermek születéséhez kapcsolódik – Jézuséhoz. A plébános rámutatott: Isten nem hatalmasként, nem parancsolóként érkezett, hanem kiszolgáltatott gyermek képében. Ez a kiszolgáltatottság arra tanít, hogy Isten nem kényszerít ránk semmit, Nem követel, nem szabályokat dob elénk, hanem türelmesen várja, hogy megfáradva, kimerülve, kudarcaink után Hozzá forduljunk segítségért. A kérdés, amit Antal Imre feltett, rendkívül személyes:
„Tudunk-e bízni egy kiszolgáltatott gyermekben? El tudjuk-e hinni, hogy a gyermeki egyszerűség, a tiszta szándék és a szeretet valós megoldásokat adhat?”

A beszéd egyik hangsúlyos pontja a karácsony lényegének újrafogalmazása volt. Antal atya úgy fogalmazott:

A karácsony nem üzlet, hanem üzenet. Nem az számít, hogy mit veszünk, hanem hogy kik leszünk.

Az ember legnagyobb értéke – mondta – abban rejlik, hogy minden élethelyzetben képes ember maradni. Isten is ezért lett emberré: nem hatalmaskodó uralkodóként, hanem szeretettel lehajoló, közénk érkező emberként.

A „kamionos” történet üzenete a beszéd végén új értelmet nyert. Ahogy a jármű is csak úgy tudott kiszabadulni, ha engedtek a kerekeiből, úgy nekünk is engednünk kell a gőgből, az önigazolásból, a feszültségekből, a hatalmaskodásból, az akaratosságból.

Egy kis alázat, egy pillanatnyi leereszkedés a másik emberhez sokszor elég ahhoz, hogy a „torlódás” feloldódjon, és újra mozgásba lendüljön az élet.

„Ehhez nem kell más, csak egy csepp emberség” – fogalmazott Antal Imre.

A beszédek után Márki-ZAy Péter meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún, majd a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Nádor utcai Tagintézményének Napraforgó csoportja adta elő az Angyal szárnyon című műsort. A csoportot Gál Enikő és Lense Hedvig pedagógusok készítették fel. Ezt követően pedig a Huckleberry Lights adventi koncertjét hallgathatták a karácsonyi vásárban résztvevők. A formáció alapvetően a Huckleberry Guys nevet viseli, csupán az ünnepre való tekintettel módosították a nevüket, átmenetileg. A zenekar tagjai Balogh Gyula – ének, gitár, Prekop Győző – szájharmonika és Balogh Ede Farkas – dob.

A karácsonyi vásárban városkártyával naponta egyszer kipróbálható a körhinta vagy a dodzsem, de akár karácsonyi vagy mikulási ajándékokat is beszerezhetünk a vásárosoktól. Kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a lovaskocsikázást ingyen, a Hódvilág Tisza Sziget önkénteseinek köszönhetően a Ginko szálló elől indulnak a lovaskocsi-járatok, amelyek karácsonyi pompában tesznek egy kört a városban.

Aki jótékonykodni szeretne, a karácsonyi vásár területén megteheti. A Karácsonyi angyalok projektet évekkel ezelőtt a néha Szalkai Erzsike álmodta meg, azóta minden évben az óvónők segítségével kiderítik a rászoruló gyermekek álmait, amit ők lerajzolnak, és ezeket az álmokat próbálják valóra váltani a „karácsonyi angyalok”. De hogy az adományozók se járjanak rosszul, a karácsonyi vásárban található bódéjuknál rengeteg felajánlásból érkező játékot és dísztárgyat lehet megvásárolni, azaz adományért cserébe elvihetőek ezek a tárgyak. Az adományokból pedig teljesítik a gyermekek álmait.

Aki pedig csak megmelegedne vagy megkóstolná a vásárhelyi rendezvények elengedhetetlen ételét, a Sipos-féle perecet, az a Kossuth Kifli Kávézónál megteheti.

adventi gyertyaadventi vásárAntal ImreHódmezővásárhelyMárki-Zay PéterVásárhelyvásárhelyi hírek