A fenntarthatóságért és a környezetvédelemért végzett kiemelkedő munkájáért Bozókiné Szabó Ildikó vehette át Budapesten „A jövő zöld generációjáért” díjat. Az elismerést Balatoni Katalin, miniszterelnöki biztos adta át ünnepélyes keretek között.
Összesen 161 pályázatból választotta ki az öttagú zsűri (Király Nóra, a FICSAK és a Zöld Követ Egyesület alapítója, Rudda Ildikó, földrajz-média szakos pedagógus, Varga Sarolta, fenntarthatósági szakértő és környezetvédelmi szakjogász, Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Mihály Szilvia, pedagógus, az Ilcsi Szépítőfüvek tulajdonos-ügyvezetője) a díjazottakat. Az elismerést a Fiatal Családosok Klubja Zöld Követ Egyesület szakmai támogatásával hozta létre, elsősorban olyan pedagógusok számára, akik kiemelkedő munkát végeznek a környezettudatos nevelés területén, azzal a céllal, hogy méltassa mindazokat a köznevelési és szakképzési dolgozókat, akik elkötelezetten dolgoznak egy fenntarthatóbb jövő megteremtésén.
Bozókiné Szabó Ildikó mesterpedagógus pályája során kreatív, innovatív módszereket alkalmaz, amelyek a fenntarthatóság szemléletét és gyakorlatát szervesen beépítik az óvodai nevelésbe. Közösségi szerepvállalása is jelentős: intézményen túlnyúló projekteket kezdeményez – többek között a klímabarát kert, a hulladékcsökkentés, a fenntartható étkezés és a biodiverzitás védelme területén. Az akreditált képzési rendszerben Magyarországon és a határon túl is oktatja a Klimanócskák programot óvodapedagógusok számára. Az Országos Klímareferens Hálózat alelnökeként az iskolás korosztály motiválásában is aktív szerepet vállal. A Klimanócskák fenntarthatósági törekvései mára szervesen beépültek a teljes oktatási folyamatba, európai szintű elismerést is kivívva – különösen az írországi koordinátori munkának köszönhetően. Munkája így számos pedagógus számára jelent követendő példát – indokolták a díj odaítélését.
– Rendkívül hálás vagyok a pedagógusoknak, a szülőknek és természetesen a gyerekeknek is a Klimanócskák program iránti folyamatos támogatásért köszönte meg Bozókiné Szabó Ildikó mindazok segítségét, akik támogatják munkáját.