A jó szakember aranyat ér – Ünnepélyes tanévnyitó a Corvinban

A Corvinban egyaránt helyet kapnak a kiemelkedő tehetségek és azok is, akik több támogatásra szorulnak. A siker kulcsa a fejlődés és a motiváció – mutatott rá Cseri Tamás igazgató, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Technikum és Kollégium ünnepélyes tanévnyitó ünnepségén.

Az intézményben ünnepélyes tanévnyitóval indult a 2025/2026-os tanév. Az eseményt Cseri Tamás igazgató nyitotta meg, hangsúlyozva egy ma már közismert mondást: „A jó szakember aranyat ér.” Beszédében a szakképzés erejét és jövőjét emelte ki, különös tekintettel az iskola által kínált lehetőségekre.

A Corvin Mátyás Technikum és Kollégium a szakmák széles választékát kínálja, így minden diák megtalálhatja a hozzá illő pályát. Legyen szó kereskedelemről, turizmus-vendéglátásról, gépészetről, építőiparról, elektronikáról és elektrotechnikáról, vagy a specializált gép- és járműgyártás területéről – a Corvinban az elmélet és a gyakorlat kéz a kézben jár.

Az igazgató hangsúlyozta: az iskola igazi otthon, ahol minden tanulóra odafigyelnek. A Corvinban egyaránt helyet kapnak a kiemelkedő tehetségek és azok is, akik több támogatásra szorulnak. A siker kulcsa a fejlődés és a motiváció – mutatott rá Cseri Tamás.

Kiemelte azt is, hogy a tanulás itt nem csupán a könyvekről szól: a diákok korszerű tanműhelyekben és gazdasági partnerek duális képzőhelyein szereznek gyakorlati tapasztalatokat, amelyekhez valós munkabér és ösztöndíj is társulhat. A kollégiumi háttér pedig biztos alapot ad a mindennapokhoz.

A Corvin Mátyás Technikum és Kollégium ezzel az üzenettel indította útjára az új tanévet: a diákokat arra biztatják, hogy használják ki a rendelkezésükre álló lehetőségeket, és váljanak sikeres, értékes szakemberekké.

HódmezővásárhelytanévnyitóVásárhelyvásárhelyi hírek