A DPK-műsorvezető Szabó Zsófi ezerszám veszíti a követőket a „digitális honfoglalás” óta

A Jóban Rosszban egykori színésznőjének amúgy is kétes renoméjának idáig nem tett annyira jót a DPK-szereplés. Ez egyelőre csak a követők számában mutatható ki.

Szombaton, a Papp László Sportarénában tartották meg a Digitális Polgári Körök első országos találkozóját, ahol számos celebritás és exsportoló is megmutatta magát, köztük az est egyik házigazdája, Szabó Zsófia, aki egyébként a Magyar népmesék narrátorának, a jeles Szabó Gyulának a lánya. Mióta kiderült, hogy a színész, műsorvezető, netceleb egykori Jóban Rosszban-szereplő is segíti a kormánypártok „digitális honfoglalását”, úgy néz ki, egyre többen ábrándulnak ki belőle.

Szabó Zsófi 400 ezer követőt számlál az Instagramon, de volt ez 405 ezer is a hónap elején. Szeptember 9-10. között azonban látványosan zuhanásba kezdett a követőszáma – ekkor derült ki, hogy Rákay Philip mellett ő is DPK-s műsorvezető lesz –, el is veszített egyből 1000 embert az Instagramon – számolt be a 24.hu. Érdekesség, hogy a portál cikke reggel nyolc óra körül jelent meg, ekkor még 401 ezer követője volt, az elmúlt három órában azonban még bukott egy ezrest. Ez az érték persze magában foglalja azt is, hogy a Szabó Zsófi munkásságával újonnan megismerkedők közül biztosan be is követték valamennyien.

A Facebookján – amit kétségtelenül nem használ olyan aktívan a rajongóival való kapcsolattartásra, mint az Instagramot – nem ilyen drámai a helyzet: ott mindössze 200-nál több embert veszített szombaton.

A szombati eseményen egyébként olyan celebek is felbukkantak, mint Rubint Réka és nagyfiuk, ifjabb Norbert, Marsi Anikó, a szebb napokat is látott Nagy Feró, Kulcsár Edina, Tóth Gabi (nyilván), no meg Pataky Attila, aki Demjén Ferenc mellett a zenei műsorért is felelt.

celebDigitális Polgári Körökkövetőműsorvezetőországos találkozóPapp László SportarénaRákay PhilipSzabó Zsófi