A “békés forradalom” után újra napirendre vette a Rapcsák-szobor ügyét Berényi Károly

A választások utáni politikai változások fényében ismét felvetette a hódmezővásárhelyi Rapcsák-szobor áthelyezésének kérdését Berényi Károly alpolgármester. Facebook-bejegyzésében a jelenlegi helyzetet egy „békés forradalom” következményeként értelmezte, és a szobor ügyét pedig ennek kontextusába helyezte. 

Az alpolgármester közösségi oldalán hosszú bejegyzésben ír az április 12-e utáni alapvető politikai és társadalmi változásokról – szerinte az országgyűlési választás eredménye egy „gyors és mélyreható átalakulási folyamatot” indított el Magyarországon. Berényi Károly osztja Márki-Zay Péter álláspontját, aki szerint „békés forradalom” zajlott le, amely akár egy második rendszerváltás kezdeteként is értelmezhető.

Ebben a helyzetben szerinte – történelmi párhuzamot vonva az 1989 utáni időszakkal – ismét előtérbe kerülhetnek a korábbi korszakokhoz kötődő köztéri emlékek. Az alpolgármester elismeri, hogy az országos problémák mellett ezek másodlagos kérdésnek tűnhetnek, viszont Hódmezővásárhelyen külön jelentőségük van, hiszen nálunk „elsőként bukott meg a NER uralma”.

A városvezető felidézi, már korábban is többször foglalkozott a Rapcsák-szobor ügyével, és személyes érintettségét sem tagadja. Mint írja, a szobor felállításának körülményeit ismeri, és több egykori képviselő számára máig lelkiismereti kérdés annak sorsa.

Bejegyzésében hosszabban idézi egy 2019-es levelét is, amelyben kritikusan fogalmazott Rapcsák András politikai örökségéről és a szobor létjogosultságáról. Úgy látja, a volt polgármester személyisége és vezetési stílusa „nem feltétlen pozitív nyomokat” hagyott a város közéletében.

Erős kritikát fogalmaz meg magával az alkotással kapcsolatban is:

Nekünk, vásárhelyieknek pedig maradt, valljuk meg őszintén, egy csúnya szobrunk a város főterén.”

Berényi szerint a jelenlegi köztéri elhelyezés helyett méltóbb lenne egy visszafogottabb emlékezeti forma, például emléktábla vagy dombormű, akár a városháza falán. Felveti egy helyi népszavazás lehetőségét is, hogy a lakosok dönthessenek a szobor jövőjéről.

Az alpolgármester hangsúlyozza: a kérdés nem új, de szerinte most jött el az idő, hogy érdemben is foglalkozzanak vele a megváltozott politikai környezetben.

Berényi Károlyrapcsák AndrásRapcsák-szoborVásárhely