Szijjártó Péter külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában jelentette be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök meghívót kapott a gázai béketanácsba Donald Trump amerikai elnöktől.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a meghívást megtiszteltetésnek veszik, és természetesen részt fognak venni a béketanács munkájában, a kormányfő utasította is, hogy jelezze mindezt az amerikai adminisztrációnak.
Hangsúlyozta azt is, mennyire nagyra becsülik Donald Trump „békepárti tevékenységét” világszerte, a gázai békefolyamatban pedig ő jelenti a reményt. Szerinte Magyarország is érdekelt abban, hogy a Közel-Keleten béke legyen, mert a térség biztonsági helyzete nagy befolyással van a közép-európai biztonsági helyzetre.
A külügyminiszter az MTI összefoglalója szerint a műsorban még a „háborúpárti EU-t” és Ursula von der Leyent is szapulta, arra pedig sajnos nem tért ki, Grönland annektálásának tervei, a saját szövetségeseinek zsarolása, illetve a büntetővámok kivetése mennyiben szolgálja a globális békét, de ez egy másik történet. (via MTI)