A 95 éves Bánki Péter Pált köszöntötték

A 95 éves Bánki Péter Pált köszöntötték

Csütörtökön a városvezetés nevében Berényi Károly alpolgármester köszöntötte egy oklevéllel és egy üveg borral a szépkorú Bánki Péter Pált családja körében. Péter bácsi sokat mesélt az életéről, és megosztotta annak titkát is, minek köszönheti hosszú életét, életkedvét, és még mindig bámulatosan jó egészségét.

Népes családja – gyerekei, unokái és dédunokái – körében köszöntötte a 95 éves Péter Pál bácsit Berényi Károly alpolgármester csütörtökön. Péter bácsi korát meghazudtolóan jó kondiban van, életvidámsága kisugárzik az egész szobába, ahol gyermekei – fia és lánya, valamint unokái – fogadnak minket nagy szeretettel. Az ünnepelt sokat mesélt – elképesztően összeszedetten és szépen fogalmazva – életéről.

Így megtudjuk, hogy Bánki Péter Pál 1930 július 17-én született Hódmezővásárhelyen, „újvárosi gyerek”-ként. Egy testvére volt, nem voltak jómódúak, de gyerekkorából inkább a sok szabadban töltött időre, játékra emlékszik. Sokat focizott barátaival, de a mozgás szeretete később is végigkísérte az életét, például sportszerűen birkózott is, még a katonasága három éve alatt is. Fontosnak tartja megemlíteni, hogy 14 éves korától dohányzott, és csak a katonaság végén – a sportnak, a birkózásnak köszönhetően – sikerült végül leszoknia róla. „Hogy kevesebbet szívjak, nem segített, csak a radikális megoldás, hogy egyáltalán nem” – mesél erről.

Autószerelést tanult. 1957-ben házasodott meg, feleségével az Erzsébeti úti gépjavítóban ismerkedett össze. Többfelé is dolgozott autószerelőként, még Budapesten is, és a régi vásárhelyi gyapotgyárban, mielőtt a szentesi úti autójavítóhoz került. Feleségével először a Lenin utcán (ma Andrássy utca) laktak albérletben. Péter bácsi azonban saját házat szeretett volna, ’59-ben vették meg hitelre az Ady Endre utcai telküket, ahol akkor még nádas volt, ők töltötték fel. A házukat Péter bácsi maga tervezte meg, majd nagyrészt sajátkezűleg építették fel.

Leghosszabb ideig a korábbi „Sütőipar”-nál dolgozott, mint szerelő, innen ment végül nyugdíjba. Nyugdíjas kora is aktívan telt, például futni is ekkor kezdett, de mozgásszervi problémái miatt mára teljesen áttért az úszása. Máig minden másnap lejár – gyalog – a strandra. Amikor pedig nem úszik, akkor otthon tornázik, szobakerékpározik, és a kertjét gondozza, kapál, – „harcban vagyok a muharokkal„, fogalmaz. Több mint száz szőlőtőkéje van, ezeket máig karban tartja, metszi, és még házi bort is készít a termésből. Feleségét 2016-ban veszítette el, azóta egyedül él, teljesen ellátja magát.

Végül nem úszta meg teljesen egészségügyi problémák nélkül: egyszer pacemakert akartak beültetni neki, de az utolsó pillanatban visszalépett a műtéttől, amikor másoktól hallotta, mennyi gondjuk van vele – azóta sincs nagyobb baja, igaz, nagyon odafigyel az egészségére.

Péter bácsi családja sok régi fotót megmutat nekünk, majd azt is elmesélik, hogy milyen sokfelé utaztak édesapjukkal Magyarországon és Európán belül – autójukat a háztájijukból megkeresett pénzből tudták megvásárolni, disznókat tartottak – a 70-és években Lengyelországban, majd Csehországban, Szlovákiában, Olaszországban is jártak.

A mosolygós, melegszívű idős úr azt vallja: a békesség és a nyugalom a hosszú élet titka, meg a mozgás. Mivel arra készül, hogy megéri a 100 évet, meg is egyeztünk, hogy – ha mi is megérjük – legkésőbb akkor újra eljövünk meglátogatni.

  • DSC00075
  • DSC00077
Bánki Péter PálBerényi KárolyidősköszöntésszépkorúVásárhelyvásárhelyi hírek