A 9. C osztály nyerte az Eötvös vidám gólyanapját

Még október 21-én rendezte az Eötvös József Technikum a hagyományos, ám idén megújult gólyaavató programját, számolt be az iskola az eseményről szerkesztőségünknek.

Hagyomány, hogy az előző év bajnokai szervezik a következő év gólyáinak vidám vetélkedőjét. Ezúttal Bozsér Zsolt osztályfőnök vezetésével a 10. B osztály készült serényen a versenyre. – A tavaly elért győzelmünk után elnyertük a jogot és felelősséget, hogy megrendezhessük a Gólyanapot. Minden tanulónak adtam feladatot, amit ügyesen, talpraesetten meg is oldottak. Pigniczki Gréta, Balog Csenge, Bankó Amanda és Györgyi Nikoletta a feladatok megalkotásában is részt vettek, és a műsorvezetés során is nagy segítségemre voltak – árulta el Bozsár Zsolt.

A szervezők elképzelése az volt, hogy a versenyszámokban az iskola minden képzési területe megjelenjen valamilyen formában. Emellett ügyességi próbákat is beépítettek a programba, így a sport, az egészségügy, a szépészet, az informatika, de még a gazdaság világa is képviseltette magát. A színes feladatok között volt olyan is, amelyet előzetesen kellett elkészíteniük a 9. évfolyamos osztályoknak: például egy „puskázásgátlót” és egy rövid videót.

A zsűri tagjai Hegedűs Zoltán, Juhász Zoltánné és Korcsik Zoé voltak.

A bajnok csapat idén Draskovits Diána tanárnő 9. C osztálya volt. A győztesek a sport és az egészségügy ágazat tanulói, akik különösen az előzetes videós feladatot élvezték. A vetélkedő alatt nagy sikert aratott az a kvíz is, amelyben tanáraikat kellett felismerni egy-egy tulajdonság vagy szokás alapján. A sportos, labdás ügyességi játékokat is nagyon szerették a résztvevők.

eötvös technikumgólyanapVásárhelyvásárhelyi hírek