Magyar Péter Lázár vádjaira: A Tisza soha semmilyen uniós forrás ellen nem lobbizott

Az építési és közlekedési miniszter korábban azt is állította, hogy a bő másfél éve aktív Tisza Párt a felelős a magyar vasút állapotáért.

„Egy hónapja büszkén bejelentette, hogy sikerült egymilliárd euró hitelt felvennie az Európai Beruházási Banktól a korábban általa lefújt vasútfelújítások megvalósítására, ma pedig egy eszelős videóban már azt hazudozza, hogy én miattam nem lesz hitel” – írta a Facebookon Magyar Péter, reagálva Lázár János mondataira, miszerint a Tisza Párt megakadályozta, hogy odaadják a MÁV hitelét. Az állításról a Telexnek az érintett bank azt írta, hogy az ügyben még nincs döntés.

Magyar Péter azt is hozzátette, hogy Lázár maga állított le számos vasútfejlesztési projektet, „te tetted végleg tönkre az egykor szebb napokat látott magyar vasutat és a ti ipari méretű korrupciótok miatt nem kapja meg a hazánk az uniós ezermilliárdokat (nem hiteleket)”.

Azt is írta, a Tisza Párt soha semmilyen uniós forrás ellen nem lobbizott.

Tudod, mi nem vagyunk fideszesek

– fogalmazott.

Lázár János nemrég azt közölte, hogy „a Tisza Párt megakadályozta”, hogy az Európai Beruházási Bank (EIB) odaadja a MÁV egymilliárd eurós pályafelújítási hitelét. Korábbi hírek alapján sínen van a kölcsön, amelynek a jóváhagyását egy tiszás képviselő is kérte, és a bank szerint sincs még döntés.

Európai Beruházási BankFideszhitelLázár JánosMagyar PéterMÁVTisza Pártuniós forrásvasútfejlesztés