Gyerekverskötet Fehér József tizenhatodik könyve

A Hívogató című kötetet kedd este mutatták be a Németh László Városi Könyvtárban, a Magyar Kultúra Napja előtt tisztelegve. A képen Fehér József és beszélgetőtársa, Arany-Tóth Katalin.

Fehér József a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesületének irodalmi tagozatát vezeti, két éve megkapta Az év prózaírója díjat, tavaly pedig Az év költője kitüntetést. – Az elismerések továbbra is az írásra ösztönöznek, így született meg tavaly decemberben a Hívogató című gyermekverses kötetem, mely immár az ötödik a sorban – árulta el.

Az est közönsége egyik fele

Fehér József az első kettőt még Maroslelén írta, amikor ott dolgozott, majd ezt követte még három. Azt mondja, mindig új versekkel szeretné meglepni a gyerekeket, s a Hívogatóval a legkisebbekre, vagyis az óvodásokra és az alsós diákokra gondolt.

– Azért, mert velük kell megszerettetni a verseket, az irodalmat, a szép magyar nyelvünket, s ha kézbe veszi a Hívogatót, vagy más gyermekvers-könyveket, akkor azt is megtanulja, hogyan használja a nyelvet – mondta a költő, aki azt is elárulta, hogy előbb meghall a fejében egy dallamot, majd erre jönnek a szavak, melyekből egy-egy szép vers születik. Hasonló a folyamat, mint a zeneszerzőknél, akiknél a hangokból áll össze a dallam. Valamiféle révületbe esik ilyenkor az ember, s ez a révület nem más, mint a múzsa csókja – árulta el.

Fehér József, kezében a Hívogatóval

– Nekünk, akik írásra születtünk, mindig adni kell másoknak, akár szeretetet, akár útmutatást. Hiszek a szavak erejében, a világot megváltoztatni tudó, a mindennapokat megszépítő szeretet és jóság nagy harmóniájában – világított bele ars poeticájába.

Fehér Józseffel az új kötetről és az alkotás folyamatáról az est folyamán Arany-Tóth Katalin költő beszélgetett, míg a verseket Ditrói Zoltán valamint a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai tolmácsolták. Közreműködött Dani Imre.

fehér józsefgyerekgyermekgyermekvershívogatóHódmezővásárhelyíróköltőKönyvtárkultúraMagyarNémeth László Városi KönyvtárVásárhelyvásárhelyi hírekvers