“A legjobban az tetszik, hogy együtt vagyunk”- roma hagyományőrző tábor a Tájházban

A roma hagyományokról tanulnak játékos formában azok, akik ezen a héten a Tájházban szervezett ingyenes hagyományőrző táborban vesznek részt – cigány és nem cigány gyerekek egyaránt, hiszen ezt a tábort elsősorban rászoruló iskolásoknak szervezte meg az önkormányzat.

A gyerekek fociznak, tollasoznak, szabadon játszanak, azután kicsit megpihenve lelkesen hallgatnak egy meseelőadást, amibe aztán be is kapcsolódnak. Látszik, hogy teljesen elvarázsolja őket a két színész, Békési János és Takaró Erika játéka. Az előadás végeztével még összeülnek, és közösen megbeszélik a mesében történteket.

-Úgy gondolom, hogy itt nem a telefonnal fognak “randizni” a gyerekek, hanem a tábor programjain próbálnak egy kicsit megismerkedni a cigány hagyományokkal, a cigány kultúrával, gasztrokultúrával, egymással – fejti ki Tóth István, az önkormányzat roma referense.

Ilyen szempontból előnyös, hogy nem csak és kizárólag roma gyerekek vannak itt a táborban, hanem nem cigányok is, és ők is betekintést nyerhetnek abba, hogy milyen is cigánynak lenni.

-Egymással tudnak ismerkedni a gyerekek, ez a legfontosabb. Szerettünk volna egy olyan tábort, ami eddig nem volt, ez a roma hagyományőrző tábor. Próbálunk olyan mesterségeket felvillantani ebben a táborban, ami a cigány hagyomány szerint is működött a hétköznapi életben, ilyen pl. a mesélés, cigány népmese feldolgozása, kosárfonás, vályogvetés, vagy teljesen hétköznapi dolgok, a bokoli (cigány kenyér) készítése- teszi hozzá Tóth István, aki egyébként a szervezés oroszlánrészét végezte.

A családok számára ez a lehetőség ingyenes, a forrást elsősorban az önkormányzat biztosítja. Sokat segít az Ág utcai pékség is, akik hozzájárulnak a gyerekek reggeliztetéséhez, uzsonnáztatásához, ebédelni pedig  a Sólyom bisztróba mennek át.

A pedagógus, gyógypedagógus által vezetett és még péntekig tartó táborban sokféle érdekes program várja a mintegy 20 általános iskolás korú gyereket: tegnap kisvonatozás és fagylaltozás, ma interaktív meseelőadás és vályogvetés, holnap bokoli (cigánykenyér) – sütés Galamb Alexszel, csütörtökön kosárfonás, pénteken pedig táncház gondoskodik a résztvevők hasznos és tartalmas időtöltéséről.

romatájházVásárhely