Edzőváltás a HFC-nél

Leváltották az edzői stábot az NB III-as tabella 17. helyén álló Hódmezővásárhelyi FC labdarúgó csapatánál.

Utoljára augusztus 30-án nyert bajnokit a vásárhelyi csapat, azóta sorozatban hét mérkőzést veszített a gárda, így nem volt előzmények nélküli a keddi bejelentés.

A Hódmezővásárhelyi Futball Club elnöksége október 20-án megköszönte az NB III-as felnőtt csapat edzői stábjának, Szűcs Róbertnek, Antal Krisztiánnak és Kovács Krisztiánnak a munkáját. Az egyesület azonban az utánpótlás képzésben továbbra is számít az edzők munkájára.

Az NB III-as felnőtt csapatot a jövőben a klub eddigi szakmai vezetője, Kandó Róbert irányítja vezetőedzőként, míg a pályaedző Bacsa Zsolt lesz. A cél, hogy az új edzői stáb a bennmaradás útjára terelje a Hódmezővásárhelyi Futball Club NB III-as felnőtt csapatát.

HFClabdarúgás