Összesen tizenkilenc TOP Pluszos projektje van jelenleg Hódmezővásárhely önkormányzatának, mintegy 9 milliárd forintos keretösszeggel – ezekről számolt be portálunknak Barák Anita, a városháza Városfejlesztési Irodájának vezetője. A fejlesztések többsége már támogatási szerződéskötési szakaszban van, a kivitelezések döntő része pedig 2027–2028-ban indulhat el, és a ciklus végéig zárulhat le.
A beruházásokról Barák Anita, a városháza Városfejlesztési Irodájának vezetője elmondta, „19 darab TOP Pluszos projektje van az önkormányzatnak, 9 milliárd forintos kerettel”. A legnagyobb értékű fejlesztés egy útépítés, ami a Közút projektje: 1,7 milliárd forintból újul meg a Hódmezővásárhely–Maroslele–Makó út egy 16,5 kilométeres szakasza.
A többi pályázat az önkormányzat saját projektje, amelyeket többségében tavaly nyújtottak be, és mindegyiket befogadták. Jelenleg a támogatási szerződések megkötése zajlik: a tizenkilencből öt esetében még nincs aláírt szerződés, de ezeknél is folyamatban van az eljárás.
Egyetlen projekt valósul meg konzorciumi formában, az Építési és Közlekedési Minisztériummal közösen: ez a Rossmann mögötti parkolóház kivitelezése, ahol az építtetői szerepet is a minisztérium látja el. A többi beruházásnál az önkormányzat maga az építtető. Barák Anita hangsúlyozta: „Ezek 100 százalékban finanszírozott projektek, önerőre nincs szükség.”
A fejlesztések mögött egy olyan előkészítő projekt áll, amely lényegében kijelölte a város fejlesztésének irányát egészen a ciklus végéig. Ennek keretében készült el Hódmezővásárhely úgynevezett integrált és fenntartható városfejlesztési programja és stratégiája, amelyek meghatározzák, milyen beruházásokat szeretne megvalósítani az önkormányzat a következő években, akár TOP-os (tehát uniós), akár más forrásból. A tervezési munka során több háttéranyag is elkészült, például a városi kerékpárút-hálózat fejlesztési terve vagy az egyes infrastrukturális beruházásokat megalapozó akciótervek.
Van, ami már el is készült
A konkrét kivitelezések közül egy már előrehaladott állapotban van: az Ótemplom környékének és a Kossuth tér Sarokház előtti részének felújítása tavaly befejeződött, jelenleg az elszámolás lezárása zajlik, amelyet még idén szeretne befejezni az önkormányzat. Ennél a beruházásnál a város saját felelősségre kezdte meg a munkát, a pályázatot később nyújtották be.
A többi projekt jelenleg előkészítési fázisban van. A közösségfejlesztési, humánfejlesztési és felzárkóztatási jellegű, úgynevezett „szoft” projektek esetében a támogatási szerződés megkötése után már elindulhat a megvalósítás. Az infrastrukturális beruházásoknál a beruházási törvény előírásai szerint először műszaki ellenőrt választanak, majd a tervezés következik, a kivitelezések várhatóan 2027-ben indulnak el.
Könyvtár, orvosi rendelő, Teleki utcai kerékpárút, Hősök tere
A látványosabb és már előkészített fejlesztések közé tartozik a városi könyvtár energetikai felújítása, valamint a Zrínyi utca 9. szám alatti orvosi rendelők kialakítása. Ezeknél a tervek már elkészültek, jelenleg a műszaki ellenőr kiválasztása zajlik, ezt követően indulhat a kivitelezés közbeszerzése.
A tizenkilenc projekt között több közlekedési beruházás is szerepel: kerékpárút épül a Teleki utcán, útépítési munkák lesznek a Kodály Zoltán utcában, valamint szociális városrehabilitáció valósul meg a Dobó utcán. Az energetikai fejlesztések érintik a strandfürdőt, az Oldalkosár utcai óvodát és bölcsődét, a Hóvirág utcai bölcsődét, valamint a könyvtárat is. Turisztikai jellegű beruházások készülnek a strandfürdőnél és Mártélyon, emellett megújul a Hősök tere lépcsősora és a kőfal alatti terület is.
A beruházások a következő években egyszerre érintik majd a közlekedést, az intézményeket és a köztereket is, így Hódmezővásárhely arculata és mindennapi élete is kézzelfogható változásokon megy majd keresztül.