Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Elhárult minden akadály a szegedi gyermeksebészet modernizálása elől

Kiegészíti a magyar kormány a szükséges összeggel, 1,3 milliárd forinttal a szegedi gyermeksebészet felújításához szükséges pályázati forrást. Így összesen 3,2 milliárd forintból fejezik be a folyamatban lévő beruházást a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikáján, ahol egyebek mellett két panelműtőt és egy hat ágyas őrzőt hoznak létre – tájékoztatta a Vásárhelyi Médiacentrumot az SZTE.

A korábbi EFOP-projekt 2016-ben elnyert 1,9 milliárd forintos keretét egészítette ki a kormányzat a hétfőn megjelent határozat szerint. A megítélt állami forrás lehetővé teszi, hogy a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának gyermeksebészeti műtői és a hozzájuk tartozó ellátóhely megfeleljen az időközben szigorodó, korunk technológiai lehetőségeinek beépítését joggal elváró tárgyi minimumfeltételeknek – közölte az intézmény.

A várhatóan 2025 közepére elkészülő beruházással, megszűnik az a helyzet, amelyben a gyermeksebészeti betegeket a központi sebészeti műtőkben látják el. Az átmeneti időszakban jelenleg az egyetem Semmelweis utca 8. szám alatti telephelyén, az „Újklinikán” jelöltek ki egy műtőt és egy önálló gyermekébredőt a megoperált gyermekek számára, akiket az épületek között az egyetem belső betegszállító mentőjárművei szállítanak.

A régió csaknem negyedmillió gyermeke baleset vagy műtéti beavatkozás esetén – hasonlóan a pályázatban érintett többi régió gyermekeihez – biztonságos és a legszakszerűbb ellátást kaphatják

– mondta el a felújításról Fendler Judit, az SZTE kancellárja. A felújítás két új műtőt, a hozzájuk tartozó őrző-intenzív részleget és a gyermeksebészeti osztályt foglalja magába.

A beruházás nem zökkenőmentes: szinte egy évvel ezelőtt írtunk arról, hogy a gyermekklinika bővítéséről szóló szerződés nem lépett életbe, forráshiányos a projekt. Ez az állapot szűnt meg most és kezdődhet a projekt.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!