Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Elkezdték a főpolgármester-választáson leadott szavazatok újraszámolását

Három napig fog tartani, péntekre elvileg meglesz hivatalos eredmény, de nem indult zökkenőmentesen az első nap sem.

Július 9-11. között számolják újra a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatokat, a végeredményt jelenlegi tervek szerint július 12-én pénteken fogja kihirdetni a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

A terv szerint kedden nyolc kerületben, az I., az V., a VI., a VII., a XVI. a XVII., a XXII. és a XXIII. kerületekben fognak újraszámolni. A maradék 15 budapesti kerületben szerdán és csütörtökön zajlik majd a folyamat. Hétfői sajtóközleményében jelentette be az NVI, hogy a háromnapos újraszámolás sajtónyilvánosan, NVB-tagok, nemzetközi-, illetve a főpolgármester-jelöltek által megbízott megfigyelők jelenlétében fog történni.

A számolás nem indult zökkenőmentesen: az Index beszámolója szerint már rögtön az I. kerületben történt némi incidens a szavazólapokat tartalmazó dobozok állapotával kapcsolatban. A kerületben azért csúszott az újraszámlálás, mert a jelöltek delegáltjai lefotózták azokat a dobozokat, amelyeknél úgy látták, hogy nincs rendesen lezárva.

Telex pedig arról számolt be, hogy a számlálás nem kezdődhetett meg azonnal, mert szintén az I. kerületben rögtön vita bontakozott ki a főpolgármester delegáltjai és a Helyi Választási Iroda dolgozói között arról, hogy pontosan hova is kéne lerakni a helyiségen belül a még ki sem bontott urnákat.

Karácsony Gergely győztes főpolgármester választási csalás gyanúja miatt komoly feltételeket szabott az újraszámláláshoz, például azt követelte, hogy „Nemzeti Választási Bizottság tagjai mennek ki a kerületi választási irodákban őrzött urnákhoz, ahol a választott és delegált tagok a köztisztviselők segítségével, de a sajtó nyilvánossága előtt maguk bontják fel az urnákat és kötegeket és végzik el az újraszámlálást”. Ezen felül kikötötte, hogy a választás tisztasága úgy őrízhető meg, ha minden parlamenti párt részvételével működő választási bizottság végzi a számolást.

A Kúria döntése értelmében az NVB-nek újra kell számolnia a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatokat a héten, a döntés azután született meg, hogy az Alkotmánybíróság helyt adott Vitézy Dávid fellebbezésének.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!