Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Országos versennyel avatták fel a Halesz-sori új BMX-pályát

Szombaton a BMX Racing Kupa harmadik fordulójával avatták fel Hódmezővásárhely Susán városrészében, a Halesz-soron megépült új cross-BMX pályát. Vasárnap pedig ugyanez a helyszín már az Országos Bajnokságnak ad otthont. A párját ritkítóan professzionális pálya megépülése – amelyből jelenleg még csak ez az egy van az egész országban – sokéves folyamat eredménye, amely mögött hatalmas munka áll. Létrejötte egyaránt köszönhető a kerékpározó gyerekeknek és szüleiknek, az Alföldi Kerekesek Egyesületének, Hódmezővásárhely Önkormányzatának, és a projektet anyagilag támogató cégeknek is.

2016-ig a stadionban volt helye a BMX-eseknek, de amikor elbontották a pályát, új lehetőséget kellett keresni az edzésekre. Versenyekre készülni ugyanis pálya nélkül nem lehet, így hát Szűcs Péter, az Alföldi Kerekesek Egyesületének alelnöke, a cross-szakág vezetője elhatározta: ha törik, ha szakad, el fogja érni, hogy újra fellendüljön ez a sportág Vásárhelyen. 2019-ben megépítették a Kása-erdőben, a Nap utca végén a kis BMX-pumpapályát, amely már egy sikeres projekt volt, hiszen egyre több gyereket vonzott a sportághoz. De az egyesületnek ennél nagyobb tervei voltak, és sok tehetséges gyerek hamar ki is nőtte a kis erdőszéli terepet. Folyamatosan keresték tehát a pályázati lehetőségeket, hogy nagyobb, komolyabb pályát építhessenek.

Többéves hely- és útkeresés után végül egy 15 millió forintos TOP-os pályázatból tudták elkezdeni a tervezést, majd 2022-ben az Aktív Magyarország Bringapark Programjában további 14,9 millió forintot nyertek. A önkormányzattal közösen végül helyet is találtak a pálya megépítésére a Halesz-soron, a 4 hektáros területet öt évre ingyenesen kapta meg az egyesület a várostól.

– Hódmezővásárhelyen a BMX kerékpáros sport 30 éves múltra tekinthet vissza, amely sokáig egy underground rétegsportnak tűnt a köztudatban, de ez mára már nagyon megváltozott – mondta el a szombati versenyt az önkormányzat nevében megnyitó Berényi Károly alpolgármester, majd méltatta az azoknak a munkáját, akiknek köszönhetően a pálya megépülhetett:

Itt van előttünk Magyarország egyik legjobb 400 méteres, rajtgépes, professzionális BMX-versenypályája, mely 4 hektáros területen található, és 11 ezer köbméter föld megmozgatása és megszámlálhatatlanul sok munkaóra ráfordítása után immár nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas. És tudva azt, hogy a BMX olimpiai sportág a 2008-as Pekingi Olimpia óta, akár olimpiai felkészülésre is alkalmas edzőhelyszín is lehet az új hódmezővásárhelyi pálya. Gratulálok Hódmezővásárhely városa nevében az egyesület vezetésének, köztük Szűcs Péternek az Alföldi Kerekesek Egyesülete alelnökének és csapatának!

– Nagyon sok önerőt beletettünk, a szülők, a gyerekek, mindenki dolgozik a pályán, hogy folyamatosan tudjuk fejleszteni. További terveink között szerepel, hogy a racing-pálya mellé egy kisebb pumpapálya is létesüljön – hely ehhez bőven adott -, hasonló, mint amilyen a Nap utcán is van – avatta be hírportálunkat Szűcs Péter, a kerekesek cross-szakágának vezetője.

Hosszabbtávú céljuk pedig az, hogy egy kerékpároscentrum létesüljön Vásárhelyen, a Halesz-soron, amely a BMX mellett a túra- és országúti kerékpárosokat is összefogná, találkozási pont, illetve akár egy túra kiindulási vagy érkezési pontja lehetne.

A szombati verseny a BMX Magyar Kupa harmadik fordulója volt – aki az eredményekről szeretne tájékozódni, itt megtalálhatja. A különböző kategóriákban egyébként elsősorban a soproni, a veszprémi és a gencsapáti versenyzők hozták el az első helyeket, de a vásárhelyi BMX-esek is szépen szerepeltek, – annak ellenére, hogy a legnagyobb energiákat most nem a versenyfelkészülésre, hanem a pálya elkészültére fordították – több kategóriában is sikerült szép eredményeket elérniük: így a Cruiser 30 + -os kategóriában Sajti Péter és Pál Kornél 3. illetve 5. helyezést ért el, az U13-asoknál Szűcs Zalán 6. lett, az U15-ösöknél Szűki Dominik végzett az 5. helyen, az U17-nél Szűcs Csanád 6. lett, az U19 + kategóriában pedig egy harmadik helyet is sikerült elhozni a vásárhelyieknek: ezt Herczeg Sándor érte el, ugyanitt pedig Meszes István és Hódi András az ötödik illetve a hatodik helyen végzett.

Vasárnap az Országos Bajnoksággal folytatódnak a programok a Halesz-sori pályán, az eredményeket továbbra is online követhetik. Ezen a versenyen a kerekezők egyébként már a következő EB-re és VB-re is tudnak pontokat szerezni, és az is eldől majd, ki lesz a 2024-es év országos bajnoka a különböző korcsoportokban.

Szűcs Péter végül azt is elárulta, jövőre már egy nemzetközi verseny megrendezését céloznák meg, hiszen a pálya most már alkalmas erre is.

A szombati versenyen készült képgalériánkat megtekintheti itt:

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!