Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kolumbiai úszók edzőtáboroznak Vásárhelyen

Kolumbiai uszonyosúszók edzőtáboroznak a vásárhelyi strandon. A válogatott június 23-a és július 12-e között városunkban készül a belgrádi világbajnokságra. A sportolók szerint a Gyarmati Dezső Sportuszoda kiváló helyszín az edzésekhez és Hódmezővásárhelyen is otthon érzik magukat. A kolumbiai csapat az uszonyosúszásban a világ élmezőnyébe tartozik, így éremesélyesként várják a belgrádi megmérettetést.

Kolumbiai sportolók edzőtáboroznak Hódmezővásárhelyen, a válogatott a júliusi uszonyosúszó világbajnokságra edz. A felkészülési időszak kritikus, utolsó heteit a vásárhelyi medencékben töltik, június 23-a és július 12-e között. Innen pedig közvetlenül a belgrádi világversenyre utaznak.

Az úszó szövetség úgy döntött, hogy Magyarországra és azon belül Hódmezővásárhelyre jövünk felkészülni. A medencék nagyon jók, a létesítmény tökéletes nekünk. Van egy felszerelt edzőterem. Minden lehetőség adott a felkészülésre itt

– mondta el a Vásárhelyi Televíziónak Frank Ramirez úszó, kolumbiai uszonyosúszó válogatott.

A kolumbiai uszonyosúszó válogatott a világ élmezőnyébe tartozik, így Belgrádban is komoly éremesélyesnek számítanak. Ezzel együtt még van miben fejlődniük, fogalmazott Paula Aguierre, a csapat egyik tagja:

Még az utolsó két hétben is fejlődni kell. Meg kell találni a gyengeségeinket és ezeket kell fejleszteni a csapattal közösen. Emellett versenyzünk egymás ellen is, ami felkészít az éles helyzetekre. Ezek a hetek a fejlődésről, a hibák kiküszöböléséről és a koncentrációról szólnak.

A vásárhelyi strand egész nyáron otthont ad nemzetközi edzőtáboroknak – mondta Katona Zsolt, az intézmény ügyvezetője. Hódmezővásárhely és az uszoda adottságai ugyanis ideálisak az élsportolók felkészülésére:

Az idei edzőtáborok száma kétszerese lesz a megszokottnak. Egymásnak adják a kilincset a csapatok. Svédek, finnek, németek voltak itt. Most a kolumbiai csapat választott minket.

Érdekesség, hogy a kolumbiai sportolók nem először járnak Vásárhelyen. 2011 és 2018 után már harmadik alkalommal csobbantak a strandfürdő medencéjében.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!