Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Amikor fűzőbe préselték magukat a nők, kivillantak az első bokák és divatba jött a darázsderék

Pandora babákat öltöztettek fel mintaruhákba, majd ezeket kosztumkönyvek váltották fel az 1720-as, 1730-as években kezdődő rokokó korszakban, amelynek agyondíszített ruhái a 20. században punk-rokokóként éledtek újra – derült ki Bessenyei Vivien (a képen) csütörtöki, a vásárhelyi levéltárban tartott érdekfeszítő előadásából.

A 17. század közepéig a spanyol stílus és a holland puritanizmus volt az uralkodó divat Európában egészen XIV. Lajos trónra kerüléséig, amikor is a Napkirályként is emlegetett uralkodó alatt Franciaország vált a divat fellegvárává, a francia király kora divatdiktátora lett és olyan ma is ismert asszonyok, mint Madame Pompadour és Marie Antoinette jellemezték.

A barokk és a rokokó innen terjedt szét Európában. Kis méretű, ügynevezett Pandora babákat öltöztettek mintaruhákba, s ezeket küldték ki mintaként, hogy a hölgyek és az urak rendelni tudjanak, majd 1770 után kosztümkönyvekben lehetett nyomon követni az aktuális trendeket.
A barokk és a vele párhuzamosan futó rokokó pompakedvelő divat volt, az utóbbit gazdag, aprólékos díszítés, aranyozás, ezüstözés, elegancia, gazdag színpaletta, brokát, selyem és bársony jellemezte. Ezek a ruhák nagyon drágák voltak, így csak a leggazdagabbak tudták megvenni azokat, s jelezte is társadalmi rangjukat.
A barokkot a szimmetria, míg a rokokót a szertelenség, a szeszélyesség és az aszimmetria jellemezte. A test realitása teljesen a háttérbe szorult, a hangsúly a divat által teremtett új testképre, mint eszményképre helyeződött. A barokkban a telt idomok, míg a rokokóban a vékony alkat vált divatossá, különösen deréktájon. Divatba jött a fűző, megjelent a darázsderék – derült ki többek közt Bessenyei Vivien történész doktoranda, a Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltár Szegedi levéltára segédlevéltárosa Bevezetés a rokokó divat történetében 20. századi kitekintéssel című előadásából.

A múlt divatja is elsősorban a hölgyeket érdekli

– Úgy gondolom, hogy a rokokót nagyon sokáig egyfajta gúnyt vette körül. A 20. században azonban olyan tervezők nyúltak hozzá, mint Vivienne Westwood, akik olyan inspirációt nyertek belőle, ami igazolta azt, hogy ez egy nagyon fontos divatirányzat volt a 18. században. Így jött létre a punk-rokokó. A rokokóról mindenkinek a nagyon széles szoknyák, a rizsporos parókák és a szépségpöttyek meg a kivillanó bokák jutnak az eszébe, illetve Madame Pompadour és Marie Antoinette – vázolta a korszak jellemzőit Bessenyei Viola, aki hozzátette, ez a divatirányzat a leggazdagabb nőkre és férfiakra, nem pedig a paraszti sorban élőkre volt jellemző, s egy bizonyos társadalmi státuszban helyezte el a viselőjét.

Az előadót kislány kora óta érdekli a barokk és a rokokó divat, amelyet végtelenül izgalmasnak tart, de doktori disszertációja nem erről, hanem a csehszlovák és a magyar állambiztonság kapcsolatáról szól a csehszlovák koncepciós perek, azaz 1948 és 1954 közötti időszakban.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!