Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A focipályán is bizonyítottak a tűzoltók

Tizenhét csapat, azaz százhetven focista gyűlt össze szerda reggel Algyőn. Ide várták a szervezők azokat a tűzoltócsapatokat, amelyek a BM OKF által kiírt kispályás labdarúgó bajnokságra neveztek. Ilyen tornát 2022-ben rendeztek utoljára, akkor a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei focisták bizonyultak a legjobbnak, így sok csapat őket tekintette a legerősebb ellenfélnek. Fotó: Molnár Krisztina/Csongrád-Csanád VMKI

Az algyői műfüves pálya kezdetben csalogató napsütésben várta a játékosokat. A csoportmérkőzések egymást követték a négy szektorra osztott pályán, amelynek mindegyik szegletében nagy csatát vívtak a focisták a továbbjutásért. Minden csoportból az első kettő ment a legjobb nyolc közé, ahol az ellenfelek mellett már a szakadó esővel is meg kellett birkózniuk. A lelkesedés nem hagyott alább, talán csak a lelkes szurkolók száma csökkent a felhőszakadásban.  

Az idei mérkőzéssorozat egyik különlegessége az volt, hogy nem csak a férfiak képviseltették magukat. A Békés vármegyei igazgatóság csapatát ugyanis egy fiatal női tiszt is erősítette. Petri-Szabó Tünde tű. hadnagy, az orosházi katasztrófavédelmi kirendeltség főelőadója évek óta profi szinten futballozik, erejével és ügyességével, valamint gyors cseleivel az ellenfeleket is meglepte.

Női játékos, is a pályára lépett

Sem a játékosok, sem az égiek nem adták fel a délután folyamán. Az átázott pályán, egyre erősödő esőben zajlottak azok a meccsek, amelyek legjobbjai a kétszer tíz perces játékidő végén a döntőben találták magukat. 

A mindent eldöntő, végső mérkőzésen a Nógrád Vármegyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság focistái csaptak össze egymással, a meccs az előbbiek győzelmét hozta. 

A díjakat Ördög István tűzoltó ezredes, a BM OKF Oktatási Főosztály és Katasztrófavédelmi Vizsgaközpont főosztályvezetője, Szatmári Imre tűzoltó dandártábornok, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint Rókus Imre tűzoltó ezredes, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese adta át. 

Helyezések:

Első helyezett: Nógrád VMKI

Második helyezett: Szabolcs-Szatmár-Bereg VMKI

Harmadik helyezett: Borsod-Abaúj-Zemplén VMKI

Negyedik helyezett: Baranya VMKI

Ötödik helyezett: Veszprém VMKI

Hatodik helyezett: Békés VMKI

Hetedik helyezett: Bács-Kiskun VMKI

Nyolcadik helyezett: Győr-Moson-Sopron VMKI

Különdíjak:

A döntő mérkőzés legeredményesebb játékosának járó főigazgatói különdíj: 

Kurcsik Gergő (Nógrád VMKI)

Gólkirály: Multyán Csaba (Békés VMKI) és Gregó Imre (Borsod-Abaúj-Zemplén VMKI) 

Legjobb játékos: Fodor András (Szabolcs-Szatmár-Bereg VMKI)

Legjobb kapus: Dósa Tamás (Baranya VMKI)

A legsportszerűbb csapat: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Igazgatóság 

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!