Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Turi Csaba visszavonná a feljelentését Ozgyin Balázs ellen, de nem teheti

A Mindenki Magyarországa Mozgalom leendő újvárosi képviselője még szombat éjszaka tett feljelentést a Fidesz jelöltjével, Ozgyin Balázzsal szemben, amiatt, mert az nekitámadt, lökdöste és torkon ragadta, miközben ő az aszfaltra festett egy kampányüzenetet. Turi Csaba a választás éjszakáján, az eredmények tudatában a Vuk sörözőben jelentette be, visszavonja feljelentését, amennyiben erre van jogi lehetőség.

Ahogy korábban megírtuk, Turi Csaba még a választás előtti éjszaka tett feljelentést Ozgyin Balázzsal szemben, mert a fideszes jelölt tettlegesen fenyegette őt, miközben ő társával egy kampányüzenetet festett fel a járdára.

Vasárnap, a választás utáni éjjel a Vuk sörözőben tartott eredményvárón Turi így üzent Ozgyinnak:

Bár tegnap tettem egy feljelentést, innen üzenem neki, én ehhez nem ragaszkodom, úgyhogy ha van ennek bármilyen jogi megoldása, akkor én elengedném. És továbbra is áll a javaslatom, ha akar velem együtt sörözni, megbeszélni a történteket, én abszolút nyitott vagyok rá!

A megválasztott képviselőtől származó értesülésünk szerint azóta a rendőrséghez fordult kérésével, hogy visszavonná a feljelentést, mire azonban azt a választ kapta, hogy az eljárás garázdaság miatt indult, ilyen esetben pedig nem lehetséges a feljelentés visszavonása. 

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!