Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lemondott a miniszter, már meg is van az utódja

Két év után visszavonult a kulturális tárca éléről, döntését azzal indokolta, hogy a négy évre kijelölt munkát már a ciklus felében elvégezték. Az utódlás feladatát legalábbis gyorsan sikerült teljesíteni.

Néhány hete interjút kért a Mandiner Csák János kulturális és innovációs minisztertől, a kormányközeli lap időközben arról értésült, hogy a miniszter lemondott a tisztségéről. Csák János az interjúban erősítette meg a lemondásáról szóló hírt és az újság kérdésére elárulta, hogy döntése a ciklus elején nem volt előre eltervezve.

Lemondását a miniszterelnök már elfogadta. Indoklása szerint „a négy évre tervezett munkát sikerült két év alatt elvégezni. Itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek”. A sikeresen elvégzett tárcavezetői munkát Csák János három elemre bontotta: egy, a meglévő alapokra építkező „utőképes rendszer” kiépítése, a tárcájához tartozó területeken ciklusokon átívelő programok tervezése és megvalósítása, illetve potenciális utódok és szakértő munkatársak toborzása. „A rendszerépítés és programkialakítás ügyében az eltelt két évben gyorsan haladtunk munkatársaimmal” – állapította meg Csák János.

Már aznap, amikor a miniszter lemondása kiderült, az utódlás kérdését az MTI válaszolta azzal, hogy hétfőn reggel interjút közölt a kijelölt utóddal, Hankó Balázssal, aki 2022 decemberétől a Kulturális és Innovációs Minisztériumban a felsőoktatásért, szakképzésért, felnőttképzésért és innovációért felelős államtitkári pozícióban dolgozott.

Hankó Balázs saját miniszteri célkitűzését így fogalmazta meg: „nemzetünk versenyképességét és közösségein alapuló identitásának erősítését és őrzését kell szolgálnom”. Hozzátette, elődjének a munkáját kívánja folytatni.

Az újdonsült társavezető 2010-től az egészségügyért felelős államtitkárságon tanácsadóként dolgozott, ezt követően pedig 2017-től, mint az orvosegyetemek fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, majd 2020 nyarától mint felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár dolgozott Palkovics László miniszter mellett.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!