Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A DK-s árnyékkormány nem dolgozik tovább, tisztújítás a Jobbiknál és Momentumnál

Zajlik az ellenzékváltás. Sorra mondanak le az emblematikus ellenzéki politikusok, miután a vasárnapi választásokon jelentősen átalakult a magyar politikai küzdőtér.

„Továbbra is hiszem, hogy az emberek hétköznapjaival mit sem foglalkozó jobboldali politika egyetlen alternatívája hosszútávon egy karakteres, baloldali program. Ennek a programnak a kidolgozásáról szólt az Árnyékkormány munkája 2022. szeptembere óta” – vázolta gondolatait a vasárnapi választások kapcsán Dobrev Klára, a DK listavezetője és az általa emlegetett Árnyékkormány feje, aki a közösségi oldalán jelentette be, hogy árnyékkormányának munkája az eddigi formájában véget ért.

Az EP-választásra direktben nem tért ki, azt ugyanakkor rögtön kiemelte, hogy teszik tovább a dolgukat, maradnak, akik voltak eddig is: „elkötelezett szociáldemokraták, európai magyarok”.

Az árnyékkormányzat, mint alternatívaképzési módszer Dobrev Klára szerint már kevés ahhoz, hogy leváltsák a jelenlegi kormányt, ezért, hogy az általuk képviselni kívánt baloldali politika nagyobb sikert érjen el, „új megoldásokat, új eszközöket, új utakat” kell keresniük.

A Demokratikus Koalíciónak eddig négy képviselője is volt az Európai Parlamentben, a vasárnapi eredmények után azonban már csak kettőt küldhetnek, miután az MSZP-vel és a Párbeszéddel szövetségben 8,08 százalékot értek el.

A vasárnapi választásokon rossz eredményeket elérő ellenzéki pártok vezetői közben sorra jelentik be lemondásukat: hétfőn dél körül teljes tisztújítást jelentett be a Jobbik vezetősége, miután 1 százalékot értek el az EP-választáson, majd Donáth Anna, őt követve pedig a teljes Momentum-elnökség is lemondott. Mindkét párt súlyos preszízsveszteségként könyvelte el a vasárnapi eredményeket, mivel a Jobbiknak egy, a Momentumnak pedig két jelöltje is mandátumot nyert még 2019-ben, június 9-én viszont mindkét párt messze alulmúlta az öt évvel ezelőtti teljesítményét.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!