Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Turi Csaba Szél Istvánnak: „Nem volt provokáció, Ozgyin az autóból kiszállva azonnal nekem rontott”

Ahogy megírtuk, Grezsa István mindeddig nem reagált a Mindenki Magyarországa jelöltjét ért éjszakai inzultusra, Szél István viszont a Promenád24-nek nyilatkozott. Szerinte „a két képviselőjelölt között egy provokáció miatt alakult ki az incidens” és Márki-Zay Péter „személyeskedő kampánya” is felelős a történtekért. Turi Csaba most délelőtti posztját kiegészítve reagált erre.

Turi Csaba, az 8-as körzet MMM-es képviselőjelöltje azt írja, megdöbbent Szél István nyilatkozatán, hiszen a Fidesz helyi elnöke végig ott volt, az első perctől követte a történteket.

SEMMIFÉLE PROVOKÁCIÓ ÉS SZÓVÁLTÁS NEM VOLT. OZGYIN AZ AUTÓBÓL KISZÁLLVA AZONNAL NEKEM RONTOTT.

Majd így folytatja:

„Ha provokáltam volna és szóváltás lett volna, gondolom, hogy nem hív reggel Ozgyin és kér bocsánatot, maga sem értve, hogy mi történhetett.

István, ne hazudj, ebbe bele kell állni és elismerni, ami történt!

Végül üzent ellenfelének:

Ozgyin úr, a sörözés áll, de ahhoz mindent el kell ismerni, úgy, ahogy történt és amit még reggel elismert.

Köszönöm,

Turi Csaba

Posztjához egyébként mellékelt egy rövid videófelvételt, ami az inzultusról készült, ezen hallatszik, amint a végén Szél Istvánhoz így szól:

István, ez mi, milyen eljárás?!

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!