Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Szeretném, hogy a színház a városi pezsgés része legyen – Interjú Xantus Barbarával

Az elmúlt hónapok híreiből már tudhatjuk, hogy Hódmezővásárhelyen megkezdte működését a Szabó Magda Kamaraszínház. Xantus Barbarával, a színház ötletgazdájával beszélgettünk, kultúráról, nyitottságról, hogy miben segíthet a drámapedagógia a gyerekeknek, és hogy miben lehet felszabadító a felnőttek számára is. Vajon tényleg annyira megosztott a színésztársadalom, mint azt mi hisszük?

Hódpress: Azt többen elmondták itt Hódmezővásárhelyen, hogy Önnek nagyon megtetszett ez a város, végső soron ezért is vették tervbe, hogy létrehozzák a Szabó Magda Kamaraszínházat. De hadd kérdezzem meg akkor, lényegileg első kézből, hogy miért és miként is történt mindez?

Xantus Barbara: Amikor hívnak minket egy városba szerepelni, akkor a fellépésen túl szeretem megvizsgálni azt, hogy milyen kulturális élet van az adott településen. Hódmezővásárhelynek rendkívül gazdag hagyományai vannak, azonban úgy emlékeztem előzetesen is, hogy nincs állandó színháza, és ezt megerősítették nekem az itteni emberek. Tavaly, amikor Gregor Bernadettel és Magyar Attilával voltunk itt a Hármasban a legjobb című előadással, akkor szóba került, és elhangzott hogy a város nagyon szeretne állandó színházat. Ez elindított egy nagyon konstruktív beszélgetést, ahol egy idő után már arról folyt a diskurzus, hogy hol és milyen feltételekkel, milyen névvel induljon el a színház. Bessenyei Ferenc neve ilyen értelemben ,,foglalt” volt, Gombos Katalin, Ferrari Violetta neve is eszünkbe jutott, de aztán Szabó Magda mellett döntöttünk, hiszen ő is kötődött Hódmezővásárhelyhez, megfelelő választásnak gondoltuk.

H: A Kamaraszínház megnevezés több mindenre utalhat. Jelenthet befogadószínházat, illetve kisebb térben létrehozott előadást is.

X. B: A szándék valóban hasonló. Bár nincs állandó színháza a városnak, de a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ kínálatát így is színvonalasnak érzem, ráadásul a Bessenyei-bérlettel kiváló előadások érkeztek eddig is a városba. Egy ilyen bérlet viszont csak 6 alkalmas. Ez anyagilag teher a városnak, és ebből, vagy emellett létre lehet hozni akár 3 önálló, saját darabot, amelyek lemehetnek akár 10-10 alkalommal is, az már mindjárt akár 30 előadás. Erről is először Gyöngyösi Ferenccel és Gál Boglárkával beszélgettem.

Akkor mondtuk, hogy először nézzük meg, hogy a város mennyire szokná meg, hogy először minden szombaton van valami kínálat. Délután gyermekműsor, este pedig a felnőtteknek szóló előadás. Később pedig, ha azt látjuk, hogy ez tetszik az embereknek, akkor gyakrabban is lennének előadások, alkalmak.

Egyébként nem befogadó színházra kell itt gondolni, hiszen Szép Ernő: Kávécsarnok és Tűzoltó című két egyfelvonásosa abszolút ide készült, Budapesten próbáltuk ugyan, de saját bemutató volt. Szó szerint azt ígértem ugyanis, hogy nem pénzkérdés színházat csinálni, ehhez tartom is magam, nem költjük feleslegesen a pénzt. Említhetném a Batyuszínházat, Borbély Krisztina egyszemélyes darabját onnan, az valami csoda, és nekik is van olyan előadásuk, amit kifejezetten itt mutatnak be.

Mindemellett persze lesznek befogadott darabok. De azoknak is izgalmasnak kell lenniük, olyannak, hogy hírük menjen: ezekre érdemes betérni, és megint csak hangsúlyozom, pénzügyileg is kigazdálkodhatónak kell lenniük. Ebben, nem tagadom, szerepet játszanak a személyes kapcsolataim is.

H: A színháznak mind szórakoztató, mind művészeti funkciót is be kell tölteni. A kettő persze nem válik el szükségszerűen egymástól.

X. B: Éppen valamiféle hasonló ars poetica miatt indítottuk a színház repertoárját Szép Ernővel, mert ez kifejezi azt, hogy mit is gondol az ember a színházról. A Kávécsarnok és a Tűzoltóban urbánus és népi elem egyaránt megtalálható. Úgy gondoltuk, amellett, hogy ezek minőségi darabok, kifejezik a magyar kultúra iránti elkötelezettségünket is. Mindemellett József Attilát hoztunk el kicsiknek és nagyoknak. Sztárek Andrea írta az A nő című előadást, amit Détár Enikővel játszanak. Hogy visszautaljak az előző kérdésre, ez is olyan előadás, aminek nincs állandó játszóhelye. Például áprilisban mutatták itt be az Álomlányok színházi koncertet, Fehér Adriennel és a korábban a Romanticból ismert Jónás Andreával. Nem túlzok, ha azt mondom, óriási hangja van a két hölgynek, ezt viszont országosan is kevesen tudják, pedig mi szájtátva hallgattuk és videóztuk anno őket az Operettszínházban.

Abban bízom, hogy ezekkel valóban értékeket tudunk teremteni és bemutatni Hódmezővásárhelyen is, és hamarosan már többen szeretnének jönni, mint ahányan beférnek.

A legfontosabb, hogy ami itt van, az érték legyen, és a következő pedig az, hogy tudjanak róla.

H: Olvasva a színház jegyárait, csodálkoztam, hiszen ma már egyre kisebb a kulturális támogatás, és ezért is egyre drágábbak a jegyek, országosan. Itt pedig valahogy nem az átlag magyar jegyárakat vehettem észre.

X. B: Ez azért van, mert egyszerűen nem terhelhetjük meg az emberek pénztárcáját: ezért gyermekeknek 1000, felnőtteknek 2000 Ft a jegy az előadásokra. Sőt, egy ideális világban még ennél is jelképesebbre venném ezt az összeget, de azért van realitás, még ha igyekszünk is az alá menni. Mert hát a magántársulatoknak például maguknak kell kigazdálkodni a kiadásokat, nem csak a szereplők gázsiját, de gondoljunk csak bele: rezsi, utazás. Itt nem ezen a gazdasági elven kell gondolkodnom, mert nem én vagyok a ,,gazdasszony”, de arra figyelek, hogy tekintettel kell lenni a város és az emberek lehetőségeire. Ha én miniszterelnök lennék, akkor az én stadionom végében színház lenne.

H: Korábban említettem a színház kulturális és szórakoztató funkcióját, de van egy harmadik is, ami a XXI. században egyre inkább teret nyer: az oktatás. Most is egy drámasuli foglalkozás után ülünk az Emlékpontban.

X. B: A drámasuli a szenvedélyem és karakterem szerves része, nem csupán azért, mert magyar-francia szakos tanár vagyok, és mert elvégeztem a Színház és Filmművészeti Egyetemen a drámainstruktor képzést, de mindig azt mondtam, hogy amióta a gyermekem a hasamban volt, azóta a színjátszásnak ez, a drámaoktatás a legfontosabb része számomra, ez még akkor is igaz, ha ténylegesen csak 15 éve foglalkozom ezzel, noha a gyermekem már 21 éves. Volt olyan időszak, amikor színházi elfoglaltságaim megengedték, hogy az öt munkanapon öt különböző iskolában tanítsak. Ilyenkor mindig kaptunk egy osztálytermet, a bútorokat széttoltuk, és indult a munka 20-21 emberrel.

Hódmezővásárhelyen azonban volt arra készség és akarat, hogy csináljunk egy drámasulit. Az értő és befogadó közönséget ugyanis gyermekkorban kell kinevelni. Ha belegondolunk, akkor az ő szüleik, rokonaik biztos itt lesznek, és ha még ők is szólnak új embereknek, akkor én hiszem, hogy már csak szájhagyomány útján is, de még többen meg fogják szeretni úgy általában a színházat is. Az a cél, hogy a gyerekek és a felnőttek is értő nézők legyenek, esetleg ébresszük fel a drámairodalom iránt az érdeklődésüket, ne csak a tucatfilmeket nézzék a tévében.

De nem csak ezért fontos a drámaoktatás, hanem a mindennapi párbeszédek szintjén is. Itt a gyermekek megtanulhatják kimondani, hogy: Szeretlek! Bocsánat! Vagy ami a legnehezebb: hogy Tévedtem! Megtaníthatjuk, hogy ők igazi értékek. Vagy: legyen az természetes, amit annyira szeretnénk kimondani magunkról büszkén, hogy magyarok vagyunk. Mint ahogy ezt kimondják Amerikában, amely országnak szoktuk az értékeit vitatni, de ez az ottani gyerekeknek ez mindennapos. Ehhez mind-mind hozzájárulhat a drámapedagógia. Vagy arra is megtanít, hogy kiállj magadért és másokért, ha igazságtalanságot látsz. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki hangadó lesz, hanem szeretetteljes, empatikus ember.

H: Nagyon sok minden más mellett ezt is fontos lenne a közoktatás részévé tenni.

X. B: Valóban, de a közoktatásban ma sajnos sok, a gyermekek integrálásához szükséges és arra alkalmas feladatra sincs idő. Pedig tényleg kellene.

H: Milyen célokkal fogtak neki a drámasulihoz Hódmezővásárhelyen?

X. B: Ahogy a legtöbb helyen, itt is más-más célokkal jönnek a főleg 8-16 éves gyerekek és hozzák őket a szülők. Lehet, hogy valaki szeret szerepelni, van olyan, aki igen, kifejezetten színészettel szeretne foglalkozni, akkor rájuk is kellően oda kell figyelni, új inspirációt adni nekik. De van, aki csak egy közösséghez szeretne tartozni, és nekik a fent említett kommunikációs készségeket, szemléletet kell átadni.

Ez egy olyan hely a gyermekeknek, ahol jól érezhetik magukat, de nem olyan, ahol az a feladat, hogy ordibáljanak, hogy csak kieresszék a gőzt. Ezt nem is engedem meg a csoportjaimban. Ismernek, ha felhúzom magam, akkor akár ott is hagyom őket, de ilyenre még nem volt példa, mert nagyon talpraesett, fegyelmezett gyerekekkel találkozom. Vásárhelyen is sokszor (nem minden esetben) azt veszem észre, hogy a kicsik a fókuszáltabbak, ők veszik igazán komolyan a feladatokat.

Egyébként azokat a módszereket, ahogy ma gyermekekkel foglalkozok, azt ahogy a tanítást ma látom, Szurdi Miklósnak köszönhetem, akinek nem győzök ezért hálás lenni, sajnos ő már nincs köztünk február óta. Abban töretlenül hiszek, hogy a gyermekeknek közösség mellett bizonyos erkölcsi, emberi, humanista iránytű kell, szigorúan politikamentesen. A jó és a rossz nem lehetne relatív, márpedig ma a politikában azt látom, hogy sokszor annak veszik. Pedig ezek nélkül a minimumok nélkül nincs boldog élet, gyerek-, vagy felnőttkor.

H: A politikára még visszatérünk, de azt is láttam, hogy a gyerekekkel való foglalatossághoz hasonlatos, csak felnőttek részére, a pszichoteátrum.

X. B: Valóban, ennek a vállalkozásunknak a fogadtatására is nagyon kíváncsi vagyok a városban. Ennek során két színész ad elő, egy pszichológus segítségével, a mindennapjainkban előforduló, aktuális problémákat. Azt láttam és tapasztaltam, hogy Budapesten ez nagyon bevált, hát akkor itt miért ne? És megerősített, hogy nem csak érdekli az itteni embereket is, sőt, ezt a formátumot kifejezetten kérték is. Bizakodó vagyok, mert a nézők már az első előadáson is megnyilvánultak, kinyíltak. Erre van lehetőség, de nem kötelező, nem kell feszengeni senkinek sem. És ez a nyitottság, azt mondták, nem volt mindig szokás. A vágy mégis megvan a legtöbbünkben, hogy elmondjuk a véleményünket. A történet mindig fiktív, de akadnak világirodalmi, filmes minták, amik még ismerősebbé teszik az embereknek a problémát. Rendszeres előadásokat szeretnénk bemutatni, mert a pszichoteátrum is nagy segítség tud lenni, a játszóknak és a nézőknek egyaránt.

Sztárek Andreával indult el Hódmezővásárhelyen a pszichoteátrum

H: Rengeteg terv az, amit most megosztott velünk.

X. B: És ennek a rengeteg tervnek csak az szab határt, ha nem lenne megfelelő érdeklődés, de bízom benne, hogy ez nem következik be. Tervben van a saját hely kialakítása, ez nagyon fontos. Továbblépés lesz az, ha a programok sűrűsödhetnek, apró lépésekkel haladunk, azt szeretném, hogy a színház legyen a városi pezsgés része. Nagyon sok mindent kiemelhetnék. A profi háttérmunkát kell megemlítenem, a technikus, hogy minden hang, a fények időben jönnek, ezért bizony nagyon sok ember dolgozik. Az előadások mellett ezek a legfontosabb első benyomások, amiért jó a közös munka.

H: Említettem, hogy visszatérnék még egy kérdéssel a politikára: fél a politikai megosztottságtól, akár a hódmezővásárhelyi projekt kapcsán? Hiszen az árokásás országos szinten a színházi szakmában is jelen van.

X. B: Én Vilmányi Benett kapcsán (Terápia, Larry – B.T), aki kamaszként járt színjátszó táborban nálam, mondtam el, hogy ő egy nagyon karakán srác lett. Amikor megkapta a Junior Prima díjat, akkor arra kérték, ne politizáljon, erre ő inkább nem vette át az elismerést, mert úgy gondolta, bármilyen művészet esetén nehezen lehet politikamentesen fogalmazni. Pedig ő nem az a színész, aki mindig mindenben hallatja a hangját. Csak el akarta mondani a terület problémáit. És ennyi nyitottság, ennyi politikai véleménynyilvánítás igenis kell. Ennek pedig nem szabadna verbális háborúskodásig vezetnie.

A színész az akkor is játszik a társával a színpadon, normál esetben, ha tudja, hogy nem ugyanaz a politikai nézete, mint neki. És mégsem utálják egymást, ilyet én sosem láttam. Nekem volt olyan szerelmem, akiről tudtam azt, hogy nem ugyanaz a gondolkodásunk. De mi, akik a köz állapotait tekintve máshogy gondolkodunk, ugyanúgy tudunk egymásnak végszót adni a színpadon.

Ma viszont sajnos van olyan, hogy bizonyos embereket nem engednek be bizonyos színházakba, és ez nagyon szomorú, végzetesen hibás gondolkodás. Szurdi Miklós például Székesfehérváron, ahol 2003 és 2008 között volt igazgató, az egyik legjobb színházcsináló volt, de politikai okokból nem lehetett újra igazgató, és ő ebbe belebetegedett. Láttam sok tehetséges embert, akiknek egy idő után a kibontakozásra már nem adtak lehetőséget. Persze, lehet mást találni, de az már nem ugyanaz. Ez tékozlás a tehetségekkel, pedig csak a tehetség lenne szabad, hogy számítson. A színészek véleményem szerint ezt elismerik egymás között, politikai oldalaktól függetlenül.

Azt is mondják, hogy a színészek irigyek egymásra, fúrják a másikat. Szerintem ez sem igaz. A legnagyobb konkurenciák is leülnek egymással beszélgetni, adnak építő jellegű tanácsokat. Pont, hogy nem erkölcstelen a színésztársadalom, mint azt sokan hiszik, hanem nagyon is összetartó tud lenni.

H: A Szabó Magda Kamaraszínháznak lesz saját társulata a jövőben?

X. B: Tervezzük. Egyelőre csak virtuális társulatunk van, és mindenki, aki eddig elfogadta a felkérésünket, része ennek. Viszont, ha a jövőben a büdzsé miatt mégsem lenne állandó társulata a városnak, ezt nem tudhatjuk, azt szeretnénk elérni, hogy az előadásokra egy állandó körből válasszák a színészeket, ez pedig már egy társulathoz lenne hasonlatos. Ez a kör most a Gregor Bernadett, Sztárek Andrea, Szántó Szandra, Magyar Attila, egy kicsit ilyen lesz Kárász Zénó, sűrűbben szeretném, hogy fellépjen Détár Enikő, Csonka András. Ha lesz egy állandó helyünk, akkor a falon lesznek az egyelőre még virtuális társulat tagjainak fényképe. Én az biztos, hogy szeretnék mindenben a város segítségére lenni, amíg szükség lesz rám. De az, hogy Hódmezővásárhelynek legyen egy színháza, az az én személyemen messze túlmutató fontosságú és jelentőségű misszió.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!