Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

24 körözöttet fogtak el szombaton a rendőrök

59 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 158 embert állítottak elő, köztük 59 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Magyarország területén szombaton a rendőrök 40 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos, 6 súlyos és 38 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 166 személyt fogott el, közülük 24 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 59 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 158 embert állítottak elő, köztük 59 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 119 esetben történt – közölte az Országos Rendőr-Főkapitányság.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!