Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Orbán Viktor háborúval riogatta a Békemenet résztvevőit

„A Fidesz-KDNP-re leadott szavazhat életet ment” és csak akkor maradhatunk ki a háborúból, ha a választók megerősítik a kormányt – fogalmazott Orbán Viktor a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemeneten szombat délután.

A tizedik békemenet végállomása a Margit-szigeten volt, itt mondott beszédet Orbán Viktor. Beszédének elején üdvözletét tolmácsolta Robert Ficónak, Szlovákia miniszterelnökének is, akire két hete támadtak rá. Orbán tudni véli, hogy Robert Ficót azért lőtték le, mert a béke pártján áll.

Rátért arra, hogy legutóbb két éve találkoztak, a 2022-es kampányban és nagy győzelmet arattak. A kormányfő kitért arra is, hogy Európai választás előtt állunk, és még sohasem gyűlt össze ilyen óriási tömeg, mint most. Hangsúlyozta: Még egy hét szívós munka, a legendás fideszes hajrá, és letolják az ellenfelet az pályáról.

Egy focis hasonlat után elmondta, szerinte a feladat az, hogy meg kell akadályozni, hogy Európa háborúba, a saját vesztébe rohanjon. Most ezt kell megállítaniuk, mint ahogy megállították a migrációt,a genderpropagandát és most majd azt, hogy háborúba vigyék a gyerekeinket. A jelenlévő tömeget azzal is tüzelte, hogy minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér:

„növeli az európai békepártiak súlyát és megerősíti a háborúból kimaradó Magyarország döntését.”

Természetesen arról is szót ejtette, ha a ,,baloldal” győz, akkor csak idő kérdése, és a háború utolér bennünket. Orbán Viktor úgy tudja, a háborúpártiak le akarják győzni Oroszországot és a tragédiák ellenére ,,megint azt várják tőlünk, hogy részt vegyünk egy újabb háborúban.”

Beszélt még Soros Györgyről és a miniszterelnök szerint a békéről való lemondás, az Ukrajnáért vállalt halált jelenti. Nem akarunk magyar vért adni Ukrajnáért, nem megyünk háborúba és nem fogunk másokért idegen földön meghalni – jelentette ki Orbán Viktor.

Hozzátette, ha ősszel az amerikaiak egy békepárti elnököt választanak, akkor az európai békepárti erőkkel létrejöhet egy transzatlanti békekoalíció, ami a jövő évben már többségbe kerülhet az egész nyugati világban.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!