Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Márki-Zay Péter: Grezsa István gyáva

A polgármester ma a VTV Időben című műsorában reagált az egyik rivális jelölt, Kovács Pál délelőtti sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Ott ugyanis szerkesztőségünk rákérdezett, mi a véleménye arról, hogy a Promenád24 hírportál fizetett hirdetésben népszerűsíti a róla pozitív képet sugalló cikkeket. Kovács Pál úgy reagált, szerinte a Fidesz érdekében cselekednek. Márki-Zay Péter a műsorban Grezsa István kampányígéreteit is kommentálta.

Persze, hogy a Fidesz érdeke, mind a három ellenfelem mögött Lázár János áll – jelentette ki a műsorban Márki-Zay Péter. A polgármester ennek alátámasztásául felsorolta: a Lázár-média támogatja őket, a Fidesz kocsmájába – Népkerti söröző – hívják el a támogatóikat és őket is előadni, fideszes közönség előtt, de a plakátjaik is ugyanannyit késtek, mint a Fideszé. Az is feltűnő szerinte, hogy a választási bizottságban ellene mindig, míg egymás ellen soha nem szavaznak.

Kovács Pál mindig fideszes volt, mindig kiszolgálta Lázár Jánost, most is három, Lázárhoz köthető állása van, egyértelmű, hogy Lázár jelöltje. Megpróbálják azt hazudni, mintha mögötte ellenzéki pártok állnának

– jelentette ki, hozzátéve, sajnos valóban van olyan ellenzéki áruló, aki támogatja. Véleménye szerint ők Lázár János érdekében próbálják az ellenzéki szavazatokat megosztani.

Márki-Zay Péter ennek ellenére kiáll vitázni Kovács Pállal. Grezsa István viszont nem megy el erre a vitára, amiről a polgármester így vélekedett:

Grezsa István gyáva. Azért gyáva, mert össze-vissza hazudozni a lakossági fórumokon az sokkal könnyebb.

– fogalmazott, majd elmondta, Grezsa azt adja elő fejlesztési tervnek, amit a mostani városvezetés már megcsinált, illetve ami már folyamatban van: ilyen például a Tóth malom utca, melynek a befejezését ígéri a Fidesz jelöltje.

Márki-Zay Péter elmondta, a Tóth malom utca befejezésének pályáztatása megtörtént, a terveztetés folyamatban van, a következő a kivitelezés lesz. A szintkülönbség sem lesz probléma, hiszen végig megterveztetik az utat, melyet a Síp utcáig meg fognak csinálni. De ugyanígy kampányol Grezsa István a Sarokház mögötti parkoló megépítésével, amely a jelenlegi városvezetés tervei között szerepel, a Belváros megújításának következő üteme lesz, a Kossuth tér befejezése után.

Az Oldalkosár utca-Csengettyű köz-Andrássy utca-Szőnyi utcák által övezett terület gyönyörűen parkosítva is lesz, ennek is készen vannak a tervei

– hangsúlyozta a polgármester. Mindez pedig nem a választásra hirtelen kitalált dolog, hiszen a koncepció kidolgozása, a tervezés megpályáztatása, majd elkészítése, a kivitelezés megpályáztatása és maga a kivitelezés éveket vesz igénybe – tette hozzá nyomatékosan.

A Városháza tornya se az égből pottyant le – fogalmazott, majd elárulta, hogy a Városháza többi oldalának rekonstrukciója is már folyamatban van. – Ehhez persze a pénzt is meg kell teremteni – emelte ki Márki-Zay Péter, hozzátéve:

a lázári adósságot olyan mértékben vissza tudta fizetni a város, hogy most már marad pénz a fejlesztésekre is. Lázár idejében agyonadóztatták a vásárhelyieket, irdatlan adósságot halmoztak fel, irdatlan korrupció ment. Most is ugyanezt akarják, csak a lopáson jár az eszük, de fejleszteni, amikor itt voltak, akkor se tudtak semmit. Most fejlődik a város, saját erőből, még a kormány ellenszelével szemben is

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!