Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Harminchat sikeres diákját ünnepelte a HSZC

A Bagolyvár Music Club Étteremben köszöntötte ma Kincses Tímea főigazgató és Hegedűs Zoltán kancellár a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum azon 36 diákját, akik kimagasló szakmai vagy sporteredményeket értek el ebben a tanévben.

– Mindenkiben van született tehetség, de csak kevesekben van szorgalom, kitartás és energia és az emberbe nehéz is e tulajdonságokat belé nevelni, hogy tényleg komoly tehetség legyen, vagyis azzá legyen, ami és ez művekben és tettekben valósuljon meg – mondta Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója ma a vásárhelyi Bagolyvár Music Club Étteremben, ahol az intézmény vezetősége az idén is köszöntötte az a 36 diákot, akik kimagasló szakmai vagy sporteredményeket értek el eben a tanévben. A főigazgató azt mondta, hogy a diákok eredményeiket családjuk, iskolájuk, edzőik és oktatjuk segítségével érhették csak el.

A HSZC csongrádi, szentesi, makói és vásárhelyi iskoláiba járó, kimagasló eredményt elért diákjai ajándékot vehettek át a rendezvényen.

– Tavaly Ifjúsági Európa Bajnokságon vettem részt, ahol váltóban elsők lettünk, Norvégiában is első helyezést értem el. Az úszás elég nehéz sport, de én szeretem a nehéz dolgokat, kihívásokat – mondta Kiss Noel, az egyik kitüntetett vásárhelyi diák. Hozzátette, hogy a sportot és a tanulást elég nehéz összeegyeztetni, ezért magántanuló. Hogy ez milyen nehéz, azt a napi rutinja is mutatja, hiszen hajnali fél 6-kor kel fel, majd elmegy edzeni délelőtt 8-9 óráig, majd bemegy az iskolába, ebédel, majd 3-ra visszamegy az edzésre, és este tanul vagy személyi edzőhöz megy.

Az interneten talált rá a hegesztő szakmára az abban országos második helyezést elért Tóth Rita, akit a hegesztés precizitása fogott meg. – Ha valakinek ügyes a keze, az nem csak jó, de szép varratot is képes csinálni és az a jó – árulta el azzal, hogy a Szakma Kiváló Tanulója második helyezésére a legbüszkébb, nem is gondolta, hogy a legjobbak közé kerül. Igaz, a megmérettetésen egy kicsit rácsodálkoztak a versenytársai, hogy egy lány is ebben a szakmában indul. Rita egyébként gondolkozik azon, hogy mérnöknek tanul tovább, de még nem hozta meg erről a végleges döntést. Állásajánlatokat azonban már kapott, ugyanis keresett szakma a hegesztőké.

Kincses Tímea főigazgató portálunknak azt mondta, hogy a tehetségek immár hagyományos elismerése mindenféleképpen motiváló lehet a következő évfolyamok számára, ezért fontos, hogy ezeket a diákokat példaképként állítsák a tanulótársaik elé. Hozzátette, a diákok után az oktatóik munkáját is elismerik.

  • HSZC diákok elismerése (1)
  • HSZC diákok elismerése (2)
  • HSZC diákok elismerése (3)
  • HSZC diákok elismerése (4)
  • HSZC diákok elismerése (5)
  • HSZC diákok elismerése (6)
  • HSZC diákok elismerése (7)
  • HSZC diákok elismerése (8)
  • HSZC diákok elismerése (10)
  • HSZC diákok elismerése (11)
  • HSZC diákok elismerése (13)
  • HSZC diákok elismerése (19)
  • HSZC diákok elismerése (20)
  • HSZC diákok elismerése (21)
  • HSZC diákok elismerése (24)

Az ünnepelt diákok: Csanki Attila Tamás, Asztalos Amanda, Tóth Rita, Kulcsár Zsuzsanna és Lőrincz Tamara, Kürti-Szabó Zsombor, Recski Tifani Kamilla, Patkós Rebeka Kinga, Koncz Kitti, nagy Mirtill Virág, Valkai Laura, Barta Éva, Szántó Emese, Kis Noel, Jucha Ada Imola, Körömi Ábel, Horváth Evelin Ibolya, Nagypál Dóra, Ugrai Panna, Nagy Viktória, Tunyogi Adorján, Ficzere Alexa Zoé, Andula Zsanett, Sóki Beáta, Szarka Nándor, Brenner Tamás, Lőrincz Szabolcs, Kalabalukovich Dóra, Bárány Gergő, Répa Erik, Takács Krisztián Botond, Bóta Anna Ildikó, Szekeres Dóra Lili, Szekeres Krisztián Junior, Jani Petra, Szabó Márton.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!