Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Pikáns összecsapások sokasága várható a megyében az önkormányzati választáson

Sok érdekes párharcot hozhat a június 9-i önkormányzati választás Csongrád-Csanád vármegyében. Lesznek olyanok, akik annak ellenére indulnak valamilyen tisztségért, hogy bírósági eljárás folyik ellenük, de lesznek olyan párharcok is, melyek családon belül zajlanak. Jöjjön néhány érdekesség a teljesség igénye nélkül.

Kakas Béla egykori sándorfalvi polgármester, korábbi megyei közgyűlési elnök most Szatymazon képviselőjelölt. Rajta kívül hárman próbálnak szerencsét a településen a kormánypárt színeiben, a többi aspiráns független. Sándorfalván egyébként egyetlen jelölt indul a Fidesz színeiben, a többi húsz regisztrált kandidáló mind függetlenként száll harcba a képviselői helyekért. Itt is sok a hölgy, de Mártélyt meg sem közelíti az arányuk, a Vásárhely szomszédságában lévő településen ugyanis 12 egyéni jelöltből 8 hölgy.

Mindszenten Gémes László függetlenként indul a fideszes Pálinkóné Szedlák Renátával szemben, noha a jelenlegi megyei közgyűlési elnök most még a kormánypárt színeiben tölti be a posztot. Mivel Pálinkóné képviseli a kormánypártot a választáson, nagy küzdelem várható Gémes és közte. Érdekesség még Mindszenten, hogy Pálinkó Máté a sógornője ellen indul, ugyanis ő is a polgármesterségért indul függetlenként. Pálinkó Máté kérdésünkre azt is elárulta, hogy 12 éve nem beszél sem a testvérével, sem a sógornőjével. A politika teljesen tönkretette a családi kapcsolatokat Pálinkóéknál.

Nagyéren és Mórahalmon a régi polgármestereknek nincs kihívójuk, így Lőrincz Tibor és Nógrádi Zoltán biztosan újrázhatnak. Szentesen a Jössz (Jövőnk Szentes Egyesület), a Mi Hazánk Mozgalom és a Fidesz közt dől el a polgármesteri és a képviselői mandátumok döntő többségének a sorsa, ugyanis indul egyéniben két független is. Szegváron a függetlenek 16 fős csapatát láthatjuk, amint harcba szállnak egymással a képviselői helyekért. Egyedül az egyik polgármester-jelölt mögött van bejegyzett szervezet, Marsovszki Zoltánt ugyanis a Szegvár Plusz Egyesület indítja. Újszentivánon hat polgármester aspiráns száll csatába a település vezetéséért. A jelenlegi polgármester az ex-fideszes Bodó Imre mellett ott találjuk többek között Putnik Lázár ex-polgármestert, aki ellen bírósági eljárás folyik.

Ha már a bírósági eljárásoknál tartunk: Szegeden indul az a Szabó Bálint, aki ellen több ügyben is folyik eljárás. Az extravagáns akciói miatt országos ismertségre szert tett szegedi képviselő a polgármesterség mellett megcélozza az egyéni képviselői mandátumot is. Lesz egy másik polgármester-jelölt is a megyeszékhelyen, akinek büntető ügye még nem zárult le a bíróságon. Ő a szintén országos hírnévre szert tett egykori kenus világbajnok, 11 gyermek édesapja, Joób Márton. Botka László, regnáló polgármester ellenfelei között egy ex-tévés is indul. Ő Fülöp László a Fidesz-KDNP színeiben, aki valaha a Magyar Televízió szerkesztő-riportere volt.  

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!