Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Hopp: készül a park a Tóalj 13-13/a. helyén

Már a leendő parkot építik az előző év végén lebontott Tóalj utca 13-13/a. ház helyén. Jól látszik a Rotary sétányról.

1963 óta építési tilalom alatt áll az árvízvédelmi kőfal, amelynek újabb része azóta látható, mióta az év végén lebontották a Tóalj utca 13-13/a. számú, egykor Lang Ferenc üvegműves tulajdonában lévő házat, melyet korábban a város vásárolt meg.

A romos állapotban lévő ingatlan elbontása csak azután kezdődött meg, hogy az épület baloldali, még éppen lakható részében élő családot elköltöztették. A bontás után a városvédő kőfalat is javítani kellett, ugyanis az egykori melléképület gerendáit is abba építették be annak idején. A leendő park körüli épületek tűzfalait teljesen rendbe tették éx nemrégiben megkezdődött a leendő park építése is.

Az idősebbek emlékezhetnek még rá, hogy a mostani Bagolyvár étterem épülete alatt is álltak még házak a ’70-es évek végéig, illetve állt egy, a kőfal azon gyalogátjárója mellett is, amely a Kaszap és a Szentkirályi utcák között van, s mind a mai napig „Szerelemlyuk„-nak nevezik. Az utóbbi lakóház helyén ma egy kis parkos rész, illetve egy adományozó jóvoltából felállított feszület áll.

Az árvízvédelmi fal egyébként a Kodály Zoltán utcától a Hősök teréig szabadon áll (kivéve a kórház melletti részt), ahogy szabadon van a Bagolyvár, illetve a Bocskai utcai rövid szakaszán is. Házak takarják (valószínűleg még több emberöltőn keresztül) a Tóalj utca, a Hódtótól derékszögben elváló szakaszát egészen a Bocskai utcai torkolatig.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!