Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A vásárhelyi egykori Országzászlóról nyílik tárlat a múzeumban

Életképek az Országzászló avatásának 90. évfordulója tiszteletére címmel nyílik kiállítás május 22-én szerdán a Tornyai János Múzeumban. Részletek lejjebb.

Hódmezővásárhelyen, 1934. Pünkösdjén több mint tízezer ember részvételével avatták fel az elszakított területekre emlékező és emlékeztető momentumot a Kossuth téren. Kriván Ferenc szobrászművész és ifjabb vitéz Koncz Péter építész alkotásán a zászló 5 méter magas fehér műkőalapzaton nyugodott, melynek lépcsőzetéből erőteljes és dinamikus vonalvezetéssel nőtt ki egy szabályos trapéz-oldalakat mutató tömb, tetején a rudat tartó magyaros dísszel.

A korabeli sajtó tudósítása szerint Urmánczy Nándor, az Ereklyés Országzászló Nagybizottságának elnöke a következő szavakkal avatta: „Az országzászló hódító úton van. A hódmezővásárhelyi már a nyolcvannyolcadik, amelyet felavatunk. Hódmezővásárhelyen, ezen az ősi színmagyar városban is hirdeti majd az országzászló, hogy nekünk nem szabad megalkudni….”. Soós István polgármester zúgó éljenzés és taps közepette vette át az emlékművet. Ezután a Városi Dalárda elénekelte a „Nem, nem, sohát„, majd a Himnuszt követően cserkészek, leventék, frontharcosok, vitézek, iskolások és a szegedi „Bocskai sapkás” Turul Szövetség csapata vonult el tisztelegve az országzászló és az eseményen részt vevő József főherceg, a volt szegedi 46. közös gyalogezred egykori parancsnoka előtt. „Az emlékmű vásárhelyi felavatásával városunkban is tárgyi kifejezésre jutott az országzászló nemzetegyesítő gondolata.”

***

A vásárhelyi országzászló-emlékművet 1948-ban szovjet emlékművé alakították át, majd 1956-ban lebontották.

Fotó: Tornyai János Múzeum

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!