Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A Tisza Párt fenntartaná a határkerítést, de válaszokat várnak

Támogatja a határvédő kerítést, azonban hiányolja a transzparenciát a migrációkezelésből, illetve a déli vasúti beruházással kapcsolatban is vannak kérdései a kormány felé.

A hétfői hódmezővásárhelyi népgyűlése után Röszkén folytatta országjárását Magyar Péter. A politikus leszögezte, hogy a Tisza Párt támogatja az illegális migráció elleni küzdelmet és a határkerítés fenntartását, azonban azt akarják, hogy a kormány tegyen nyilvánossá és átláthatóvá minden költségvetési és migrációval kapcsolatos adatot, beleértve a kerítés építésének pontos – uniós és magyar részről való – költségeit.

„Megengedhetetlennek tartjuk, hogy nem kártalanítják azokat a röszkei és ásotthalmi lakosokat, akiknek ingatlanjaik a határkerítés mellett vannak és ezzel elértéktelenedtek” – jelentette ki Magyar Péter, aki arra is várja a választ a magyar kormánytól, hogy „miért és hány embercsempészt engedtek ki az utóbbi 1-2 évben a börtönökből”.

A Tisza Párt alelnöke felhozta a Szeged-Röszke vasútvonal felújítását is, ahol többször is megnövekedtek a beruházási költségek és a megvalósítás terén is akadtak gondok.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!