Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kovács Pál: A bizonytalanokat szeretnénk megnyerni

Kedden este Kovács Pál, a Kőfal Egyesület támogatásával induló független polgármester-jelölt volt a VTV Időben című választási különkiadásának vendége. A műsorban beszélt gazdaságfejlesztési programjáról is, mellyel Vásárhely drasztikus népességfogyását szeretné orvosolni, és az őt és a Kőfal Egyesületet ért támadásokra is reagált.

Kovács Pál mindjárt az elején leszögezte, azt szeretné elérni, hogy Vásárhelyen „ne a nagypolitika legyen az úr”. Azzal kapcsolatban viszont, hogy a helyi Fidesz Szijjártó Péterrel és Szalay-Bobrovniczkyval kampányolva háborúpártisággal vádolja Márki-Zay Pétert, megjegyezte: szerinte itt senki nem akar háborút.

A baj fő oka a népességfogyás Vásárhelyen

A beszélgetés egyik kulcstémája ezután a népesség-kérdés volt, amelynek kezelése Kovács Pál programjának egyik legfőbb eleme. Úgy véli, Hódmezővásárhely ezen a téren rosszul áll, sok probléma ebből ered. Szegedhez képest is négyszeres a gyorsulása fogyásnak, de az országos átlaghoz képest is 2,5-szeres, mondta el.

A független polgármester-jelölt ezt gazdaságfejlesztéssel orvosolná. Jelenleg 20 ezer vásárhelyi foglalkoztatottból ötezer vidékre jár dolgozni, ezt a trendet kellene megfordítani.

A helyi gazdaság fejlesztését azzal kezdené, hogy elemzést készítene a helyzetről, a hivatalon belül pedig egy gazdaságfejlesztési csoportot hozna létre, és a kapcsolatrendszer javítására is törekedne.

Hogyan segítené a vásárhelyi kis- és középvállalkozásokat?

A vállalkozások révén kell a foglalkoztatásokat „megpörgetni”. Bizonyos feltételek teljesülése esetén Kovács Pál a helyi iparűzési adónál kedvezményt biztosítana a vállalkozásoknak. Például akkor, ha egyik évben jelentősen nő egy vállalkozás árbevétele, nem nőne ugyanolyan mértékben az adóterhe, hanem valamennyi kedvezményt kapna, de így is több adót fizetne be, mint előző évben. Ehhez a radikális eszközhöz azért folyamodna, mert szerinte erre volna szükség ahhoz, hogy belátható időn belül javuljon a népességhelyzet Vásárhelyen.

Konzervatív, fideszes, független?

Kovács Pál elmondta: politikai ellenfelei az alapján sorolják be egy párthoz, hogy cégvezetőként ott dolgozott.

Bocsánat, cégvezetéshez az kell, hogy valaki fideszes legyen? Vagy elég esetleg a szakértelem?

– tette fel a kérdést a polgármester-jelölt, aki szerint jelenleg is a politikától teljesen független cégeknél, önkormányzatoknál dolgozik.

Nem fogadja el Máki-Zay Péternek azt az érvelését sem, hogy megosztják az ellenzéki szavazatokat, hiszen akkor ez rá is kellene vonatkozzon, aki egy új ellenzéki párttal indult országos szinten.

Saját magát pedig függetlennek tartja, sem az ellenzékhez, sem a kormánypárthoz tartozónak.

A bizonytalanokra céloznak

A bizonytalan szavazókat vettük célkeresztbe – pozitív értelemben

– emelte ki Kovács Pál. Nem céljuk sem a Fidesz, sem Márki-Zay Péter kialakult bázisának megbontása. Állítása szerint Vásárhelyen novemberben 40 százalék bizonytalan szavazó mértek, őket szeretnék meggyőzni. Ennek érdekében sem a Fidesz, sem az MMM jelöltjei ellen nem indítanak semmilyen politikai támadást. A sok – megítélése szerint alaptalan – vád ellen, amelyet először a Fidesztől, most pedig fokozottan Márki-Zay Pétertől kapnak, azokkal szemben természetesen megvédik magukat.

Hogyan értékeli az esélyeit?

Korrekt, elérhető, következetes és nem támadó programot szerettek volna letenni az asztalra, fogalmazott Kovács Pál. Nem gondolkoznak azon, hány szavazatot kapnak majd, már az is öröm, hogy fontos társadalmi kérdéseket hozhat Vásárhely közössége elé, mint például a lakosságcsökkenés, és javasolhat rá olyan megoldást, mint a gazdaságfejlesztés. Mivel viszont verseny van, a céljuk az, hogy ők legyenek a győztes erő.

A VTV műsorát itt visszanézheti:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!