Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kovács Pál: akkor sem lépek vissza, ha elüt a tram-train

A független polgármesterjelöltként induló dr. Kovács Pál mai első sajtótájékoztatóján bemutatta az őt támogató Kőfal Egyesület képviselőjelöltjeit és elmondta polgármesteri programja legfontosabb, a helyi gazdaság élénkítését, a város demográfiai helyzetét javító és a városi közélet nyugalma megteremtését tartalmazó programelemeit.

Dr. Kovács Pál hangsúlyozta, hogy Vásárhely, a hivatalos statisztika szerint az utóbbi 21 év alatt elveszítette aktív népessége és gyermekkorú népessége egynegyedét, összesen 10 000 ember, 2000 gyereket és 8000 felnőttet. Ami azért jelentős, mert ugyanennyi idő alatt a négyszer nagyobb Szeged is ennyi embert vesztett. A vásárhelyi népesedéscsökkenés az országos átlag két és félszerese. Hozzátette, a 20 ezer vásárhelyi foglalkoztatott közül 5 ezren vidéken dolgoznak, mert Vásárhelyen nincs elég munkahely, s akinek van, annak azért alacsony a keresete, mert a helyi cégeknek nem kell versenyezniük a munkavállalókért. Ez utóbbira vezethető vissza a városban tapasztalható elvándorlás.

– Azt gondoljuk, hogy ez városunk jelenlegi legnagyobb problémája, melyre a megoldás a gazdaságfejlesztés, a betelepülés, nem csak szavakban, de tettekben is – hangsúlyozta. Hozzátette: ha továbbra is csak a szavak szintjén mozgunk, akkor 60 éven belül nem lesz gyermekkorú a városban.

– Ha ezt a trendet nem állítjuk meg, nem változtatunk rajta, akkor arra számíthatunk, hogy egy elvesztett város lesz Vásárhely – mondta Kovács Pál. – Azért indultunk, hogy egy olyan politikát valósítsunk meg, mellyel a fiataljainkat itt tudjuk tartani, ahol a helyi társadalom aktív tagjai megtalálják a jövőjüket és gondoskodni fogunk az idősekről is – mondta, s elárulta, hogy a köznyugalom, a közbéke helyreállítása érdekében indultak. Annak érdekében, hogy visszaszorítsák a város életéből a nagypolitikát, hogy ne vesszenek el a valós helyi érdekek, s hogy helyreállítsák a politika miatt szétszakadt barátságokat, szomszédi, rokoni viszonyokat. És hogy bemutassák mindenkinek: lehet szakmai alapon, demokratikusan és korrupciómentesen vezetni a várost. – Lehet fejleszteni úgy egy várost, hogy a lakosság megmaradjon és fejlődjön – mondta, s elárulta, hogy ha a vásárhelyiek polgármesterré választják, akkor mindezekben a Kőfal Egyesület képviselői lennének a segítségére.

Kovács Pál egyesével mutatta be a jelölteket, majd ismertette a Kőfal Egyesület kompenzációs listáján szereplők sorrendjét, azzal a felütéssel, hogy tévedett Márki-Zay Péter, aki a vasárnapi videójában azt mondta, lottóötösbe fogad, hogy a kompenzációs listájukat Kis Andrea vezeti majd. De nem hogy nem vezeti, hanem nincs is rajta. Azt is hozzátette, bántja őket, hogy a közösségi médiában rengeteg támadás éri őket „a polgármester oldaláról”. – De mi ennek a támadásnak a valódi oka? – tette fel a kérdést, majd válaszolt is rá: – A valódi oka, amit az egyik jelöltjük magánüzenetben megküldött, hogy megosztjuk az ellenzéket, mely a polgármester úr szerint oszthatatlan és az övé. Mi pedig nem úgy gondoljuk, hogy mindenkinek csöndben kell maradnia, aki nem ért vele egyet – jelentette ki, azzal, hogy szólniuk kell, ha szerintük rossz felé megy a város.

Arra készülnek, hogy a közgyűlésben ők lesznek a „mérleg nyelve”

Kovács Pál szerint ha megjelenik egy harmadik erő a közgyűlésben, akkor valósul meg a demokrácia, s ezzel a helyi szabadság. Az fog történni, amit a politika, a helyi közérdek megkíván. A polgármesterjelölt azt mondta, nem fogják elfogadni, hogy Márki-Zay Péter át akarja tolni őket a Fidesz oldalára. – Az itt jelenlévő tíz képviselőjelölt közül 6 konzervatív szemléletmódú, egy sem fideszes, nem rendelkeznek fideszes múlttal. Négy pedig kifejezetten baloldali érzelmű. Mi el tudjuk fogadni egymást, meg tudjuk valósítani azt, amit nagyban szeretnénk a közgyűlés üléstermében és a város közösségében. Magam konzervatív szemléletű ember vagyok – hangsúlyozta. Hozzátette: nem számít mit gondolnak, csak Vásárhely érdeke számít. Egy dologban egyetértenek a Fidesszel: nem tartják jó iránynak, amit Márki-Zay Péter polgármester (akit a sajtótájékoztatóján többször is erősen kritizált) megvalósít. Úgy látja, hogy ezt a csoportosulást, azaz a Kőfal Egyesület jelöltjeit mindenki támogatja, aki a Fideszt vagy a Mindenki Magyarországát nem: a Jobbik-Konzervatívok, valamint LMP-s és MSZP-s is van a jelöltjeik sorában.

Kovács Pál a város jövőjéről szóló több, mint 80 pontos programja legfontosabb elemeit is felsorolta, miszerint nem akarnak országos politikát az önkormányzatban, pártsemleges városvezetést akarnak, ahogy emberi tisztességet és szaktudást, a politikai hovatartozás másodlagosságát, átlátható önkormányzatot szeretnének. Ez utóbbi lényege: minden politikai képződmény, szervezet, mely tisztséget, pozíciót nyer a városban, kapjon közvetlen helyet a helyi médiában, a polgármesteri hivatal belső ellenőrzésében, az összes városi cég felügyelőbizottságában, valamint a közbeszerzési csoportban. Pártatlan helyi közmédiát, azaz egyenlő megjelenést akar a Városi Televízióban és a Hódpressen.

A több, mint 80 pontos program egyik eleme egy új ipari park létesítése és cégek betelepítése a városba. Egy másik, hogy a város kutassa fel a 2000 lakatlan ingatlan tulajdonosait, hogy azokat kibérelje, első körben 500-at, majd kedvezményesen bérbe adja az rászorulóknak. Ha van munkahely és van hol lakni, akkor helyben maradnak az emberek. Népkonyhát is létrehozna, a Tiszta Szívvel Egyesület korábbi és a Mindenki Magyarország Mozgalom jelenlegi példáját ötvözve. A fiataloknak, a középkorúaknak és az idősebbeknek is létrehoznának számukra megfelelő szórakozóhelyet, 90 millió forinttal támogatnák a civil szervezeteket, azaz háromszor annyiból, mint jelenleg. És bevezetnék a svédasztalos, minőségi gyermekétkeztetést.

– Egy politikus azt mondta egyszer, csak akkor lép vissza a jelöltségtől, ha elüti a villamos. Én… akkor sem fogok visszalépni, ha elüt a tram-train – jelentette ki Kovács Pál független, a Kőfal Egyesület által támogatott polgármesterjelölt. Kérdésünkre azt mondta, ha bekerülnek az új közgyűlésbe, minden oldaltól garanciát kérnek majd, hogy mindaz megvalósul, mely miatt őket (a Kőfal Egyesület jelöltjeit és őt) megszavazták. Úgy gondolja, hogy a közgyűlésben ők lesznek a mérleg nyelve. Minden javaslatot csak akkor támogatnak, ha az a közösség érdekeit szolgálja. És nem kritizálnak senkit, utólag sem.

De nézze meg a sajtótájékoztató felvételét.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!