Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Márki-Zay: Orbán magyar fiatalok életét veszélyezteti Csádban

Magyarország kormánya különleges katonai misszió keretében 200 katonát küld a közép-afrikai Csádba. Pont akkor, amikor az országból az amerikai katonákat kvázi kiutasították, az oroszok pedig megérkeztek. Bár minden erővel titkolni próbálták, a kormányfüggetlen sajtó kiderítette: a csádi misszió előkészítésében a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is részt vett. Márki-Zay Péter az MZP Őszinténben mondta el véleményét az ügyről.

Valójában magyar fiatalok életét veszélyezteti a kormány, amikor katonákat küld Csádba

mondta el Márki-Zay Péter közösségi oldalán néhány napja egy videóban.

A magyar parlament még 2023 novemberében szavazta meg, hogy hozzájárul egy Csádban, illetve a szubszaharai ország közvetlen szomszédaiban – így Nigerben – is bevethető, 200 fős katonai misszió küldéséhez. A katonák feladata „tanácsadási, támogatási és harctéri mentorálási feladatok ellátása”, amivel a hivatalos indoklás szerint Magyarország a terrorizmus elleni harcot és a migráció kiváltó okainak megszüntetését segíti.

Azt már a Direkt36 derítette ki egy, a Magyar Honvédséghez kötődő forrástól, hogy

a miniszterelnök 31 éves, Afrikához személyesen kötődő fiának, Orbán Gáspárnak meghatározó szerepe van a csádi misszió elindításában.

A Le Monde francia lapnak egy, a csádi hatóságokhoz közel álló forrás azt is elárulta, hogy

eleve Orbán Gáspár volt az, aki az Afrikában bevettnek számító „családi diplomácián” (a nigeri megpuccsolt elnök fián) keresztül a tárgyalások előmozdításához szükséges kapcsolatokat megteremtette.

Az eléggé puskaporos afrikai övezetben eddig az amerikaiak és a franciák vezetésével a nyugati államok nyújtottak támogatást az olyan térségbeli államoknak, mint Burkina Faso, Niger vagy épp Csád. Az utóbbi évek katonai hatalomátvételei után azonban ezek az országok egyre inkább megkérdőjelezték a nyugat felé való elköteleződést, sorra kezdték kiutasítani előbb a korábbi gyarmattartó Franciaország katonáit, majd az amerikaiakat is. 

A Pentagon azért kényszerül a csapatkivonásokra, mert az afrikai kormányok követelik, hogy tárgyalják újra azokat a szabályokat és feltételeket, amelyek mellett az amerikai katonai személyzet az adott országokban tevékenykedhet – írja a HVG.

Komoly kérdés, hogy a Nyugattól épp megszabadulni igyekvő régióban mire számíthat Magyarország, mindenesetre a közeledés olyan magas szintű, hogy nemcsak Orbán Gáspár, hanem Szijjártó Péter külügyminiszter is járt már az afrikai állam fővárosában.

Az a csádi diktátor, aki Orbán Gáspár segítségével magyar fiatal katonákat hívott be egy véres amerikai polgárháborúba, most kiutasította az amerikai katonákat, akik az iszlamisták ellen harcoltak Csádban – világította meg a szituációt Márki-Zay Péter, aki szerint korábban a Csád környéki államokban a Wagner-csoport zsoldosai őrizték jó pénzért a diktátorokat – amely Putyin üzlete volt. (Hogy milyen szerepe volt a Wagner-csoportnak Afrikában, arról a Telex írt korábban részletesen.)

Most, hogy Putyin nem tud Afrikába Wagner-zsoldosokat küldeni, mert ők Ukrajnában harcolnak, kihez fordulhatott volna, mint jó barátjához, csicskájához, Orbán Viktorhoz? Nem lehet kérdéses, hogy kinek az érdekében küld magyar katonákat, magyar fiatalokat meghalni Csádba? Valószínűleg egy Putyin-Orbán biznisz miatt

– mondta el a videóban Márki-Zay Péter, aki szerint az sem kérdés, hogy az a két ellenzéki két párt – a Jobbik és az LMP – is hazaárulók és az ellenzék árulói is, akik a kormánypárttal együtt megszavazták a csádi missziót.

Korábban a kormány, akkor a NATO békemisszójának keretében küldött Koszovóba 400 magyar katonát, akik közül többen Vásárhelyen szolgáltak. Az onnan hazatérő, sérült vásárhelyi katonák támogatásáról hírportálunkon is többször írtunk. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a mostani, „tanácsadási, támogatási és harctéri mentorálási feladatok” keretében utazik-e vásárhelyi katona Csádba…

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!