Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Berényi Károly újraindul Susánban

Berényi Károly 70 éves, kora ellenére Márki-Zay Péter rábeszélte, hogy még öt évre vállalja Susán képviseletét. Eddig is megszolgálta a 7-es körzet lakóinak bizalmát, a következő ciklusban is bátran rábízhatják magukat – jelentette ki a polgármester közösségi oldalán.

Karcsi bácsi, a ,,város legnépszerűbb gyermekorvosa”, bő 40 év alatt már családok második, lassan harmadik generációját gyógyítja. A rendszerváltáskor barátaival az MDF-ben kezdett politizálni, majd a Tiszta Lap Egyesület vezetője lett, Márki-Zay is itt ismerte meg Amerikából hazaköltözésük után. A Fidesszel közös frakcióban 2006-2010-ben önkormányzati képviselő is volt, szívügyével foglalkozva a határon túli magyar kapcsolatok tanácsnoka volt.

Károly az egyik legtisztább szívű, legönzetlenebb ember, akit ismerek: mindenkinek igyekszik segíteni, saját fizetéséből is jótékonyságra költ, emellett sportol, kulturális rendezvényekre jár, testvérvárosi kapcsolatokat és családtörténelmet ápol – írta oldalán Márki-Zay Péter.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!