Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Az idén is hétszázmillió forint jut az önkéntes tűzoltók és a mentőszervezetek támogatására

A központi költségvetésben – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forint az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillió pedig a mentőszervezetek fejlesztésére fordítható. A képen a Mindszent Város Önkéntes Tűzoltóegyesülete autója.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével közösen pályázatot írt ki, a hivatásos tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületeknek május 17-ig kell eljuttatniuk pályázati anyagukat az illetékes tűzoltóságra.

A pályázati lehetőség évről évre biztosítja az egyesületek kiszámítható fejlődését, jelentős szerepet játszik abban, hogy folyamatosan erősödni tud a hivatásos és
az önkéntes szervezetek közötti együttműködés. A tűzoltó egyesületek 2023-ban mintegy 10 ezer eseménynél támogatták a katasztrófavédelmi szervek munkáját.

Pályázni hagyományosan tűzoltási, műszaki mentési, ifjúságnevelési és hagyományőrzési tevékenységhez kapcsolódó működési és felhalmozási költségek finanszírozására, műszaki, technikai és informatikai fejlesztésre, valamint az önkéntesek oktatásának támogatására lehet. Támogatás nyerhető a többi között alkalmassági vizsgálatok költségeire, szertárépítésre és -felújításra, EDR-rádiókra, védő- és technikai eszközökre éppúgy, mint tűzoltótechnika-kezelői vizsgára, gépjármű és technikai eszköz felújítására, vagy ifjúságneveléshez kapcsolódó kiadásokra. Az idei pályázaton is kérhető támogatás olyan tűzoltóvédő- és technikai eszközökre, szívó- és nyomóoldali szakfelszerelésekre, kéziszerszámokra és egyéb felszerelésekre, amelyek egyébként nem szerepelnek a központi beszerzési körben, emellett továbbra is pályázhatnak az egyesületek utánfutó beszerzésére is.

A pályázat az elmúlt évihez hasonlóan tartalmazza a gépjárműadó elszámolásának lehetőségét, a különböző felülvizsgálatokhoz kapcsolódó kiszállási és az egyesületek által megrendelt eszközök kiszállítási díját. A pályázható tételek között szerepel a vagyonbiztosítás, a szertárkarbantartáshoz kapcsolódó költségek, a tűzoltóvédő-ruha tisztításának költsége, valamint a hagyományőrző tevékenység körében a kocsifecskendő-felújítás és a csapatzászló-beszerzés, -felújítás is.

Pályázni lehet természetbeni (BM OKF által beszerzett tűzoltó szakfelszerelések; EDR rádiók) és pénzbeli (működési költség; tűzoltóvédő- és technikai eszköz beszerzése; egyéb eszköz beszerzése; gépjármű és tűzoltótechnikai eszköz felújítása, javítása; szertárépítés, -felújítás) támogatásra. Egy egyesület csak egy pályázatot nyújthat be, az elnyerhető összeg kategóriánként eltérő.

A katasztrófavédelmi szervek az idei évben is kiemelt figyelmet fordítanak a pályázó szervezetek képviseleti jogosultságainak vizsgálatára, így a pályázatok beadása előtt fontos ellenőrizni a vezető tisztségviselők bírósági nyilvántartás szerinti megbízási időtartamát, és szükség esetén megtenni a megfelelő intézkedéseket azok rendezésére. 

A pályázati dokumentációkat az önkéntes tűzoltó egyesületeknek 2024. május 17-ig kell eljuttatniuk ahhoz a hivatásos tűzoltósághoz, amellyel az egyesületnek együttműködési megállapodása van. A beérkezett pályázatok elbírálása legkésőbb 2024. július 16-ig megtörténik. A benyújtáshoz szükséges dokumentumokat itt találhatják meg.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!