Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

„Stop propaganda!”- követelték a mai villámcsődületen

Flashmobot, azaz villámcsődületet rendeztek ma reggel a piac mellett. Sípokkal és megafonnal hívták fel magukra a figyelmet a résztvevő civilek, akik a propaganda megszüntetését, szabad választást és kormányváltást követeltek.

Hódmezővásárhelyi civilek is csatlakoztak az országos Szikra-leszek tüntetéssorozathoz, melynek keretében ma reggel a piac mellett tartottak villámcsődületet.

Az akció résztvevőit a reggeli bevásárlók – és a propagandasajtó újságírója – kíváncsian kísérték figyelemmel, miközben perceken keresztül először ütemesen sípoltak, majd azt skandálták:

Stop propaganda, szabad választást! Kormányváltást, szabad választást!

Az akció célja – melyet egyébként egészen az önkormányzati választásokig minden hétvégén szeretnének megismételni – hogy a júniusban tartandó választás és az addig tartó kampányidőszak korrekt, átlátható módon történjen. A választás szabadsága és kommunikációja pedig ne legyen elnyomva a kormány hamis propagandája által – tudtuk meg a szervezőktől.

A flashmobhoz egyébként bárki csatlakozhat, akár szervezőként, akár résztvevőként.

Íme egy kis ízelítő a mai vásárhelyi akcióból:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!