Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Fogyasztóvédelem: Csongrád-Csanádban a legmagasabb az egyezségek aránya

Szegeden találkoztak a magyar és a szerb fogyasztóvédelmi szakemberek. A találkozón megújították a civil szervezetek határon átnyúló együttműködését, illetve a magyar és a szerb fogyasztóvédelem nemzeti sajátosságairól és kihívásairól, a civil szervezetek fogyasztóvédelmi tevékenységének fontosságáról is egyeztettetek.

A fogyasztóvédelem jelentősége nem ismer országhatárokat, mivel a fogyasztói magatartás és a fogyasztókat megtévesztő gyakorlatok sem állnak meg a földrajzi határoknál. Aki Magyarországon fogyasztó, Szerbiában is annak minősül – és fordítva, és az online kereskedelem térnyerésével a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok a határ mindkét oldaláról tapasztalhatók – mondta el köszöntőbeszédében Dr. Molnár Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.

Fotó: Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal

A találkozón dr. Tóth Zoltán államtitkár a Csongrád-Csanád Vármegyei Békéltető Testület munkáját méltatta a szerb fogyasztóvédelmi szakemberek előtt, és kiemelte, hogy a 2023-as évben a vármegyében indított panaszügyek 42%-a zárult mindkét fél megelégedésére szolgáló egyezséggel, ami országosan a legmagasabb arány.

Petrik Sándor, a Dél-Alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke arról beszélt: fontos, hogy a fogyasztói tudatosság növelése, és legfőképp a prevenció már a fiatalabb generáció körében is a korosztályok által elsődlegesen használt csatornákon valósuljon meg.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!