Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Főleg a 2019 előtti ügyekről szólt Márki-Zay Péter és Kovács Pál vitája

2020 után ismét a Vásárhelyi Televízióban ütköztette érveit Márki-Zay Péter polgármester és Kovács Pál, a HMSZ Zrt. korábbi vezérigazgatója. Bár a vitaműsor már januárban felmerült a felek között, az igazi apropóját az adta, hogy február végén Kovács Pál bejelentette, elindul polgármesterjelöltként.

Másfél órás beszélgetéssel jelentkezett a VTV Időben c. műsorának különkiadása kedden. A vita az önkormányzati választás témakörével kezdődött, ennek kapcsán Kovács Pál elmondta: abból profitálna Vásárhely, ha nyugalom lenne. Meglátása szerint ezt egy harmadik személy jelentené, – utalva magára, – aki mindkét politikai oldal érdekeit képviseli.

Márki-Zay Péter azt emelte ki, később valamennyi jelölt között kell ilyen vitaműsor. Azt, hogy a HMSZ korábbi vezetője elindul ellene, Lázár Jánosnak tulajdonítja, az ő érdekeit szolgálja. A polgármester elmondása szerint egy telefonos közvéleménykutatás zajlik a városban, amelyben Kovács Pált mérik.

Kovács arról beszélt, nem tartja magát ellenzékinek. Ennek oka, hogy aki független, az független a kormánytól és az ellenzéki pártoktól is. Szerinte aki megrendelte a telefonos felmérést, kellő félelemmel lehet egy harmadik jelöltre, aki a bizonytalanokra számíthat és érdemben beleszólhat a végeredménybe. Szóba került, hogy Lázár János és Almási István idejében megbecsülték a szakembereket a városban, nem az volt a szempont, hogy ki a fideszes.

Márki-Zay arra világított rá: bár ellenfele azt mondja magára, hogy független, de nem tudta függetleníteni magát Lázár Jánostól, hiszen kizárólagtól tőle függő állásokban volt. (A beszélgetés későbbi részében Kovács Pál ezt cáfolta.) A polgármester felidézte, Mucsi Lászlót, Miklós Pétert, Varga Anikót és vitapartnerét nem ők küldték el, mindenki magától ment el. Kovács erre azt mondta: ő akkor távozott, amikor öt könyvvizsgálói jelentést kaptak és korrupcióval támadták.

Korrupció

Márki-Zay elmondta, ez még Horváth András korrupciós ügyeinek feltárásához kapcsolódott 2018-ban. Ennek része volt többek között a drága kamerarendszer, illetve a kukásautók és kukák beszerzése. Az eredménytelen első forduló után a másodikban egyetlen ajánlat jött, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint nagy haszont ért el a beiktatott cég, hiszen a gyártótól vásárolva több száz milliót spórolt volna a város.

Kovács úgy értékelt, a projekt eredményeként 2,4 milliárdos beruházás történt, 36 ezer edényzetet szereztek be chipes azonosítóval, adatrögzítőkkel. Hozzátette, három ajánlattevő is volt az első körben. Elmondása szerint akkor nem volt ilyen település az országban, ahol ezt bevezették volna és évente 250 milliós megtakarítást jelent a lakóknak, az elmúlt éveket összeadva ez legalább 2 milliárd forint.

Hosszasan beszéltek még uniós forrásokról, pályázatokról, magáról a korrupcióról, hulladékgazdálkodásról.

Kozó Attila műsorvezető kitért arra, miért szerez be a város 2,5 millió forintért csecsebécseket, például terrakotta baglyokat 20 milliárdos adóság mellett? Kovács Pál erre azt mondta általánosságban, ha nem tudja hasznosítani a város, akkor nem kell megvennie.

Hitelek, adósságok

Hódmezővásárhelyen 10,5 milliárdos adósságot örökölt az új városvezetés, ebből több mint 7 milliárdot törlesztettek 2019 óta.

Kovács úgy fogalmazott, meg kell dicsérnie a tevékenységüket az adósságcsökkentés miatt. A téma kapcsán kifejtette, amikor az Alföldvíz megjelent, meg kellett vásárolni a Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt. részesedését, ehhez hitelt vettek fel. Egy 2013-as szerződés értelmében évente 307 millió forint bérleti díjat kapott a város, vagyis bevételhez jutott és tudott törleszteni. Ugyanakkor volt időszak, amikor kedvezőtlen pénzügyi helyzetben volt az Alföldvíz és nehézkes volt a fizetés.

Márki-Zay nagyra értékelte Kovács Pál hozzászólását, hogy pozitívan értékeli a munkájukat a visszafizetésre. Kellemetlennek nevezte, hogy még viszonylag nagy tőketartozásuk van és amikor az állam ingyen viszi el a közmű vagyonokat, a tartozást nem akarja átvenni.

Szóba kerültek a kifizetetlen számlák a HMSZ-nél. Kovács Pál szerint a fedezethiányt mindig megsegítette a város, de ezt az új vezetés nem tette meg a HMSZ-nél. A polgármester elismerte, elég sok volt a felháborító eset a városi cég körül: leltár hiánya, éjjellátó vásárlása, Land Rover adás-vétel, menza-lopások. Utóbbiról szólva Kovács Pál kijelentette, négy vezetőtől vált meg a menza furcsaságai miatt. Ugyanakkor a belső ellenőrzés leírja, hogy nem loptak a telephelyről, hanem ingyen étkeztettek kimaradt ételekkel.

Kovács a 2018-as és 2022-es adatok összehasonlítását mutatta be a városi cégeknél. A Hódfürdő mínusz 469 milliós eredményt ért el 2018-ban, míg 4 évvel később nem sokat javult a helyzet, mínusz 456 millió forintot mutattak be. Márki-Zay hozzátette, az inflációt se felejtsük el, így a 469 millió azóta akár a kétszerese is lenne.

Kovács Pál folytatva a számokat a Vagyonkezelő Zrt-nél elmondta, 231 milliós eredményük volt az első vizsgált évben, a másikban csak 24 millió forint, vagyis a vagyon összege csökkent a cégnél. A Működtető és Szolgáltató Zrt. 2018-ban mínusz 213 millió forint adózott eredményt produkált, majd mínusz 280 milliót – tehát romlott. A polgármester felhívta rá a figyelmet, ezek önkormányzati cégek, nem piaci alapúak a számok. Mindegyik összeg mögött sok szempont van, természetesen ha piaci cég lenne, számítana az eredmény.

A műsorból 12 perc volt hátra, amikor rátértek a választásra

Márki-Zay Péter elmondta, örül annak, hogy Kovács Pál kiáll nyílt vitára, ezt sem Orbán Viktortól, sem Lázár Jánostól, Grezsa Istvántól, sem Hegedűs Zoltántól soha nem tapasztalta. Kérdésre válaszolva közölte, Walterné Böngyik Terézia, vagy akár Grezsa István is lehet a Fidesz polgármesterjelöltje.

Kovács kijelentette, ő nem foglalkozik azzal, kit indít a Fidesz és a Mi Hazánk. Ő arra koncentrál, hogy a ,,Fidesz és a polgármester támadásait” kivédje, közben építik a programot. Szerinte korai még a jelöltekről beszélni, de meglesznek a képviselőjelöltjei április elejére. Elárulta, visszalép, ha a két fél (Márki-Zay és Lázár) kiegyezik és garanciát adnak a város lakosságának a békére.

Márki-Zay a programjukról elmondta, nem csak a valós, még a vélt korrupciót is szeretnék megszüntetni, ami 2018 előtt tapasztalható volt. Továbbra sem szeretnék túladóztatni a várost és hogy ekkora adósság keletkezzen. Kovács Pál maximálisan egyetért a korrupció-ellenességgel. Példaként elmondta, aki közreműködött egy pályázat kiírásának létrehozásában, az ne vehessen részt utána rajta.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!