Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Elsöprő siker volt a Szabó Magda Kamaraszínház első előadása

Péntek este a BFMK-ban teltház előtt nyílt meg a Szabó Magda Kamaraszínház, amely „A Trubadúr” című előadással, Gergely Róbert főszereplésével máris feledhetetlen pillanatokat varázsolt a Művelődési Központ színháztermébe. A nézők az előadás előtt megtudhatták az új kamaraszínház márciusi programját, és meghallgathatták Szabó Magda tollából azt is, hogyan került az írónő közel a világot jelentő deszkák„-hoz.

A közönséget a város nevében Gyöngyösi Ferenc alpolgármester köszöntötte, aki elmondta: két éve kapta a feladatot, hogy Vásárhely kulturális életét megszervezze, és ebben mindig is az innováció vezérelte. Két embernek, – aki rajta kívül motorja ennek a szervező munkának, – külön is megköszönte munkáját: Kovács Magdolna kulturális referensnek, és Gál Boglárkának, aki a BFMK igazgatója. – Távlati célunk az, hogy Hódmezővásárhely legyen a Dél-Alföld egyik kulturális központja – jelentette ki az alpolgármester. A tavaly előtti térmozi ennek volt a kiinduló állomása, amely 2023-ban már a Kultúr-Tér programsorozattal folytatódott.

Xantus Barbara, az új színház egyik fő létrehozója azt mondta, boldog, hogy rögtön az első előadásra ilyen sokan eljöttek. „A színház emberi történeteket kell, hogy elmondjon„- ezekkel a szavakkal nyitotta meg ünnepélyesen a Szabó Magda Kamaraszínházat, melynek igazgatója Gál Boglárka lesz.

A nyitó szavak után a közönség megtudhatta, milyen előadások, és kísérő programok várhatók a színházban március folyamán. Barbara színjátszókör keretében gyerekeknek tart majd drámapedagógiai foglalkozást. A színművésznő elmondta azt is, miért tartja fontosnak ezeket a foglalkozásokat:

Értő közönséget pici gyerekkortól fogva lehet nevelni, de nem azzal a céllal, hogy híres színművészek legyenek, hanem magabiztosabb felnőttek, magukért kiállni merő emberek, olyanok akik ki merik mondani azt, hogy „szeretlek”, „haragszom”, vagy azt, hogy „köszönöm”. Így lesznek okos, értő és empatikus felnőttek – a drámapedagógiának nincs több célja, csak ez.

A márciusi előadások nagy része vendégelőadás lesz, melyeknek az Emlékpont ad majd helyet. Rögtön március 9-én jön a Batyuszínház a gyerekeknek szóló Bodza és a tenger című előadással. Este a felnőttelőadás pedig pszichoteátrum lesz – Budapesten már egy ideje tartanak ilyen jellegű előadásokat. Egy pszichológus két színésszel lép fel ilyenkor, egy-egy fontos témát feldolgozva, mint például a munkahelyi abúzus, vagy a testvérkapcsolatok – olyan dolgok, amelyekkel az emberek adott esetben pszichológushoz fordulnak. Ezek az előadások is meghatározott forgatókönyv szerint, de interaktívan fognak zajlani. „Testvérháború” lesz az első előadás címe – árulta el Xantus Barbara. A többi márciusi előadásról ezen a helyen egyelőre csak annyit súgunk meg, hogy az egyiknek maga a polgármester is vendége lesz, méghozzá a színpadon.

A márciusi előadásokra jövő hét keddtől lehet majd – nagyon kedvezményes árú – jegyeket vásárolni a BFMK-ban. – Igyekeztünk szolid árakat megalkotni , hogy mindenkinek elérhető legyen az élmény – mondta Gyöngyösi Ferenc, amelyhez Xantus Barbara még hozzátette:

komoly, minőségi, de valódi szórakoztatást szeretnének kínálni.

A koncert előtt még Sztárek Andrea olvasta fel a közönségnek – óriási átéléssel – Szabó Magda sorait, melyben az írónő a színházzal való, gyermekkorban kialakult kapcsolatáról vall.

Végül megérkezett a színpadra, sejtelmes füstfelhőbe burkolózva a várva várt Gergely Róbert, alias „A Trubadúr” is. Első pillanattól fogva magával ragadta, és – Gere Orsolya és Némedi-Varga Tímea elbűvölő közreműködésével – játékosan bevonta a műsorba közönségét, akik újra meg újra együtt tapsolták, énekelték vele a feledhetetlen Szécsi Pál-dalokat, mint a Kismadár, a Csak egy tánc volt, a Carolina vagy a Gedeon bácsi. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy fergeteges élmény volt az új teátrum péntek esti bemutatkozása, és egészen biztosan nincs egyedül e sorok írója azzal az érzéssel, hogy alig várja a Szabó Magda Kamaraszínház következő előadását.

  • IMG_20240301_190512
  • IMG_20240301_190641
  • IMG_20240301_190740
  • IMG_20240301_191835
  • IMG_20240301_193640
  • IMG_20240301_193647
  • IMG_20240301_193806
  • IMG_20240301_193857
  • IMG_20240301_193914
  • IMG_20240301_193933
  • IMG_20240301_193939
  • IMG_20240301_194057
  • IMG_20240301_194641
  • IMG_20240301_194646
  • IMG_20240301_194910
  • IMG_20240301_195424
  • IMG_20240301_195443
  • IMG_20240301_195520
  • IMG_20240301_195524
  • IMG_20240301_195820
  • IMG_20240301_195824
  • IMG_20240301_200057
  • IMG_20240301_200218
  • IMG_20240301_200228

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!