Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Márki-Zay Péter: Szervezünk nyilvános jelölti vitát Vásárhelyen

Kovács Pál nemrégiben jelentette be a közösségi médiában, hogy megméretteti magát a júniusi önkormányzati választásokon polgármesterjelöltként. A napokban vitára hívta (ugyanezen a felületen) Márki-Zay Pétert. Facebook-posztjában kihangsúlyozta, hogy nem fél a vitától. Márki-Zay Péter nyitott a vitára és a beszélgetésre is.

Egy nyilvános, televíziós beszélgetés ötlete egyébként már korábban, még Kovács Pál polgármesteri indulásának bejelentése előtt felmerült a két fél között.

Most arról kérdeztük Márki-Zay Pétert, hogy lesz-e vita az eddig egyetlen ismert kihívójával szemben (a Fidesz és a Mi Hazánk bejelentette már, hogy indítanak jelöltet, de hogy kit, még nem tudni).

Márki-Zay Péter elmondta, hogy mindenképpen tartanak majd nyilvános jelölti vitát, ahová minden jelöltet meghívnának. „Dicséretesnek tartja, hogy míg a Fidesz jelöltjei soha nem mertek vele vitára kiállni, Kovács Pálban legalább a hajlandóság megvan.”

A tervek szerint a hivatalos vitát a jelölti viták szokásainak megfelelően, egyenlő időt, lehetőséget biztosítva szervezik majd meg. Azonban addig is, amíg kiderül, kik indulnak még a polgármesteri székért, a polgármester nyitott arra, hogy beszélgetésen vegyen részt, akár Kovács Pállal is.

A jelölti vita értelemszerűen nem a napokban lesz, hiszen a képviselőjelölteket és polgármesterjelölteket legkésőbb a szavazást megelőző harmincnegyedik napon, május 6-ig kell bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál. A kompenzációs, a fővárosi és a vármegyei listákat ráérnek egy nappal később, május 7-ig leadni. Az ajánlásokat a helyi választási irodák három napon belül ellenőrzik, és ha minden rendben van, akkor legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon veszik hivatalosan nyilvántartásba a jelölteket és listákat. Nagyjából egy hónappal választás előtt, május 11-én tehát már pontos névsor lesz arról, hogy kik szerepelnek majd a szavazólapon. Kampányolni azonban már április 20-tól lehet majd.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!