Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Sulyok Tamás március 5-től már köztársasági elnök lehet

Az Alkotmánybíróság eddigi elnöke március 5-étől lesz köztársasági elnök, ha hétfőn megkapja legalább 132 képviselő támogatását, ami biztosra vehető – írja a hvg.hu.

Mindez onnan sejthető, hogy a házbizottság pénteken döntötte el, hogy Novák Katalin lemondásának elfogadása után rögtön megválasztják az új államfőt is. Az ezután frissített napirendi javaslat felhívja a figyelmet arra, hogy az Alaptörvény 11. cikk (6) bekezdés szerint:

„A megválasztott köztársasági elnök a megbízatás idő előtti megszűnése esetén a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba”.

Mivel a mandátumáról lemondott Varga Judit volt igazságügyi miniszter helyét még nem foglalta el senki, most csak 198 képviselő van, ezért nem 133, hanem 132 az előírt kétharmados többség. Az Alkotmánybíróság honlapján egyelőre nincs jele annak, hogy Sulyok Tamás lemondott volna ottani elnökségéről és alkotmánybírói tisztségéről, de ennek hétfő kora délutánig meg kell történnie.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!